Y



YU HUA / JÜ HUA / 余华 

Yu Hua (Fotó: Du Bin)
Yu Hua (Fotó: Du Bin)

Yu Hua /Jü Hua/ (1960- ) hazájában és külföldön egyaránt elismert kortárs kínai szerző, a 80- as években kibontakozó kínai avantgárd irodalom egyik kiemelkedő alakja. Neve hazánkban sem ismeretlen, a Testvérek című regénye /Magvető, 2010/, Az élet, mint a füst kisregénye /In.: Nők egy fedél alatt, Európa, 2003/ és néhány novellája olvasható magyarul is, valamint az Élni című Zhang Yimou rendezte cannes-i díjas filmmel - amely Yu Hua azonos című regényéből készült - is találkozhatott a magyar közönség. (Megj.: A cikk megjelenése óta további 3 regénye jelent meg: A hetedik nap, Helikon, 2019; Élni, Helikon, 2020; A véradó krónikája, Noran Libro, 2021; továbbá egy esszékötete Kína tíz szóban címmel, Magvető, 2018)  

Bár Hangzhouban született, gyerekkorát és fiatalkori éveit egy alig húszezer lakosú dél-kínai kisvárosban, Haiyanben töltötte, mert apja csak ott kapott orvosi állást. A kórházban laktak, közvetlenül a halottasház mellett. Gyerekkorának - amely egybeesett a "kulturális forradalom" totális káoszának az időszakával - nyomasztó és abszurd élményei különösen mély nyomot hagytak benne: látásmódjára, témáira nagy hatással voltak. Apja erős unszolására az orvosi hivatást választotta, néhány évig fogorvosként dolgozott, de már ekkor is jelentek meg írásai. Öt év után, 1983-ban azonban végleg felhagyott az orvoslással, felvételt nyert a helyi Járási Kulturális Központba, és ettől kezdve hivatásos íróként dolgozik. Az 1987-ben publikált Tizennyolc évesen útnak indultam című novella /In.: Modern kínai elbeszélők - Tanulmányok Galla Endre 80. születésnapjára, Balassi Kiadó, 2007/ meghozza számára a valódi áttörést. Kegyetlenséggel, brutalitással, véráztatta jelenetekkel, bolondokkal, törvényen kívüliekkel és furcsa egyedekkel telezsúfolt írásai, sajátos látásmódja és humora, különleges nyelvi megoldásai egyedi jegyekkel ruházzák fel már korai műveit is, s bár sokat változik a stílusa az évtizedek alatt, későbbi regényei sem távolodnak el az abszurd-valóság egymásra vetítésétől, összemosásától. Számos nagy sikerű regénye és novelláskötete jelent meg, amelyeknek jelentős része fordításban is elérhető, több hazai és nemzetközi elismerés birtokosa, a The New York Times-ban több publicisztikája is megjelent.


Megjelent: A KÖZÉP BIRODALMA - Kína tematikus számban, szerző: Zombory Klára, Győri Műhely, 2016


Kortárs kínai írók adatbázisa
©Zombory Klára
©SERAPIS 
Fotó: ©Du Bin


Magyarul megjelent művei: 

  • YU HUA: A véradó krónikája (regény). Ford. Zombory Klára. Noran Libro, 2021. 
  • JÜ HUA: Élni (regény). Ford. Zombory Klára. Helikon, 2020.
  • JÜ HUA: A hetedik nap (regény). Ford. Zombory Klára. Helikon, 2019.
  • JÜ HUA: Kína tíz szóban (esszékötet). Ford. Zombory Klára. Magvető, 2018.
  • YU HUA: Két ember történelme (novella). Ford. Nagy Mariann, Műhely (A közép birodalma), 2016/05-06. 
  • YU HUA: Olvasás (részlet a Kína tíz szóban c. esszékötetből). Ford. Zombory Klára. Műhely (A közép birodalma), 2016/05-06. 
  • JÜ HUA: Testvérek (regény). Angolból ford. Széky János. Magvető, 2010.
  • YU HUA: A sors rendelése (novella). Ford. Zombory Klára. In: Modern Dekameron - Huszadik századi kínai novellák. Szerk. Kalmár Éva. Noran, 2008, pp.408-416.
  • YU HUA: Tizennyolc évesen útnak indultam (novella). Ford. Zombory Klára. In: Modern kínai elbeszélők - Tanulmányok Galla Endre 80. születésnapjára. Szerk. Salát Gergely. Balassi Kiadó, 2007.
  • JÜ HUA: Az élet, mint a füst (kisregény). Ford. Zombory Klára. In: Nők egy fedél alatt - Mai kínai kisregények. Szerk. Gy. Horváth László, Zombory Klára. Európa, 2003.
  • YU HUA: A sors rendelése (novella). Ford. Zombory Klára. In: MAGYAR NAPLÓ, 2002.06., pp. 49-51.

  • JÜ HUA: Egy déli órán, amikor fütyül az északnyugati szél (novella). Ford. Kiss Marcell. In: Nagyvilág 2000/10.

  • YU HUA: Az élet, mint a füst (kisregény). Ford. Zombory Klára. In: ÁTVÁLTOZÁSOK, 1999 év XVI. szám, pp. 28-55.



Recenziók | Kritikák: 

  • Zuhanás a kínai avantgárddal. A kortárs kínai színjátszás emblematikus alkotójának, Meng Jinghui-nak és társulatának előadása a világszerte ismert kínai író, Yu Hua A hetedik nap című regényének felkavaró színpadi adaptációját játszották Avignonban; Népszava; szerző: Horváth Patrícia, 2022.07.27.

https://nepszava.hu/3164529_zuhanas-a-kinai-avantgarddal

  • KÖNYVAJÁNLÓK - Családregények; Komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár honlapja, 2022.03.07.

https://www.jmvk-komarom.hu/konyvajanlo-20220307/

  • Éves lapzárta: Vonnák Diána; Jelenkor online, 2021.12.21.

https://www.jelenkor.net/interju/2337/eves-lapzarta-vonnak-diana

  • A vér ára - Jü Hua: A véradó krónikája. KÖNYVKRITIKA - LXV. évfolyam, 51-52. szám, 2021. december 22., szerző: Szokács Kinga.

https://www.es.hu/cikk/2021-12-22/szokacs-kinga/a-ver-ara.html?fbclid=IwAR1_TODtRXOAk8W11trEi059kZceuDaXPieK5j16fuwJQjO5chNwP2IoT1s

  • Instagram ajánló: Élni, benko.evi, 2021.11.25.

https://www.instagram.com/p/CWtNRy2oJ_s/?fbclid=IwAR2vlFhSkQ2cikjFVhQWJon2uTrIoyy_1A2x8yk_f3sb8v9JxDb3U9QTKEU

  • Elbeszélések Guangdong tartományból; Esszék Guangdong tartományból; Versek Guangdong tartományból; Jü Hua: Élni, ÉS - EX LIBRIS, LXV. évfolyam, 21. szám, szerző: Szokács Kinga, 2021.05.28.

https://www.es.hu/cikk/2021-05-28/szokacs-kinga/ex-libris.html

  • Egy boldog kínai ember keserű élete, Magyar Nemzet, szerző: Nagy Koppány Zsolt, 2021.04.28.  

https://magyarnemzet.hu/kultura/egy-boldog-kinai-ember-keseru-elete-9721502/

  • Jü Hua regénye megmutatja, milyen volt az élet fél évszázada Kínában, Könyves Magazin, szerző: Kolozsi Orsolya, 2021.04.01.

https://konyvesmagazin.hu/kritika/ju_hua_elni_kritika.html?fbclid=IwAR28opm1EqAW5swt5jlDmlk80tsfAtdLow-BBVh4C07TPG54x1pj3tkf25Y

  • 5 könyv || Kínai szerzőktől, BatLibrary, 2021.03.25.

https://youtu.be/VoL0Er5BPeM?si=nvSz7Tc7y7rMSJw1

  • Kohóba vetett kín (Jü Hua: Élni), 1749.hu, szerző: Kenéz Janka Borbála, 2021.02.11.

https://1749.hu/fuggo/kritika/kohoba-vetett-kin-ju-hua-elni.html?fbclid=IwAR0b7rqENTVMBxM0rmP9VgroJtu-pQrI1Bh5WitVe3DXfgALPDCdtsUBddA

  • Otthontalan holtak társasága, Helikon.ro, XXXI. évfolyam, 2020. 22. (804.) szám - november 25., szerző: Codău Annamária, 2021.01.18.

https://www.helikon.ro/otthontalan-holtak-tarsasaga/?fbclid=IwAR3Tg67JBDBoktICFF8kxUOb4hbbQlUeCY2c1tzM5TnvhSN-Z6tYGGS3DYo

  • Jü Hua: Élni, ekultura.hu, szerző: Márton Rozália, 2021.01.14.

https://ekultura.hu/2021/01/14/ju-hua-elni 

  • Instagram ajánló: Élni, barczi.reka, 2021.01.04.

https://www.instagram.com/p/CJoeq0XhSgY/?igsh=aG52bGNmeG40Yjdx&fbclid=IwAR3rR8_PqrNPQRYvtLDC_YwAouOL417t77ImR715aqCpQuQnz1caeyHm1H8

  • 2020 legjobb könyvborítói, szerző: Müller Peti, 2020.12.31.

https://mullerpeti.hu/2020-legjobb-konyvboritoi/?fbclid=IwAR1N3m93qrBRTWGkLI3MWGrtoLKuCoNWBX7F7tpWm9uR2OdhJO0WEcqAO0A

  • Szegény embert a politika is húzza - Jü Hua: Élni, Filmtekercs, szerző: Keleti Léda, 2020.12.18. 

https://www.filmtekercs.hu/papirfeny/ju-hua-elni?fbclid=IwAR3ZeryyOmt_aMIbCPJQ6m_XW6itPoK7mg67Zk9Tqs894QzlEtdXNJMvnHM

  • 2020 legjobb könyvei 30-21., Könyves Magazin, 2020.12.09.

https://konyvesmagazin.hu/nagy/2020_legjobb_konyvei_30_21.html?fbclid=IwAR1M53Bof0Lhd5-w8F7f9AfzhO0WA46qFAcijJmzMXys1pPJvdVLzcePPRc

  • A kulturális forradalom napjairól, Magyar Hírlap, szerző: Péntek Orsolya, 2020.11.16.

https://www.magyarhirlap.hu/kultura/20201116-a-kulturalis-forradalom-napjairol?fbclid=IwAR3CzECeprFeg2ffiisgAyS5gD5Tvj8UqtlEfQt_PtSF7PGIaHEpf3luMT8

  • Oksanen vitte el a pálmát, Könyvterasz, n.n., 2020.11.07.

https://konyvterasz.hu/oksanen-vitte-el-a-palmat/?fbclid=IwAR1jqymneXyiemTkKl8fssuZB-nSlRAxueuoabz18eqNE3XJRYpZcmdzFKs

  • A soknevű ökör (Jü Hua: Élni), Könyvterasz, szerző: Papp Sándor Zsigmond, 2020.11.04.

https://konyvterasz.hu/a-soknevu-okor/?fbclid=IwAR1tjp0QyVZkSTLN4s5nKXLxQQN62CHE6_Yzd6EejLq68zguLAgE04mN0mM

  • Az alkotás elragadottsága, Nyugati tér blog, szerző: M. Nagy Miklós, 2020.11.03. 

https://nyugatiter.blog/2020/11/az-alkotas-elragadtatottsaga/?fbclid=IwAR0eGuswAvCUsXlkmBUAwa14XWK8SHT_PzwEE5_R9uAd1n6RfqXodhl3P7U

  • Már magyarul is olvasható Jü Hua sikerregénye, Kisalföld.hu, n.n., 2020.10.29.

https://www.kisalfold.hu/kultura/nemzetkozi-kultura/mar-magyarul-is-olvashato-ju-hua-sikerregenye-10366734/?fbclid=IwAR0kD1yLMU-Aqz2QANxNzYmf7I7R7ccDLB_vA_-eRU81UT-bDDRM7ZJ3fsQ

  • Borítópornó: 5+1 látványos őszi könyvborító, konyvesmagazin.hu, szerző: Forgách Kinga, 2020.10.29.

https://konyvesmagazin.hu/nagy/boritoporno_51_oszi_konyvborito.html?fbclid=IwAR18hDQwvjb_rTiI7rGFqM3-FYcUoVNUBwKrEmjXKlAO6Nc8bMgLxtrjLi0

  • Kínai abszurd, mágikus realizmus és "A kockázat társadalma", 1749.hu, Szerző: Iványi Márton, 2020.08.25.

https://1749.hu/fuggo/kritika/kinai-abszurd-magikus-realizmus-es-a-kockazat-tarsadalma.html?fbclid=IwAR3aIlDL1lJ2ZwgUlJfSA6uAFfLU1K2QDcgiqREu45NXrPdKuGCrJpfbzek

  • 5 KÖNYV - A gyászról, Nyugati tér blog, n.n., 2020.05.15.

https://nyugatiter.blog/2020/05/5-konyv-a-gyaszrol/?fbclid=IwAR19gHioNv8up83P_RNTF428K2I-zcKKtRT3imLwoe-rD_bcIx3FWfevo_0

  • Instagram ajánló: Kína tíz szóban, rita_konyvespolca, 2019.06.06.

https://www.instagram.com/p/ByXdqMGAAu9/?fbclid=IwAR0NCcu9xiwucKZYKYHACDSo_RqyZneXl69Jixmr9G3VNy9I4TNOxRPQLo8

  • Yu Hua: Testvérek. szerző: M. K. Konfuciusz Krónika V.évfolyam 1.szám 28.o. 2011. 
https://www.konfuciuszintezet.hu/letoltesek/pdf/Konfuciusz_Kronika_2011-1.pdf


feltöltés alatt...


Részletek:

  • JÜ HUA: Élni (részlet). olvasat.hu. 2020.12.03.

https://olvasat.hu/elni/?fbclid=IwAR10G1TJpxTpVZpych9KL7yeg-LaCeYBEHTCzhDnUeIbfvunOVibIGndnxk

  • JÜ HUA: Kína tíz szóban (részlet). scribd.com

https://www.scribd.com/document/393197513/Ju-Hua-Kina-tiz-szoban-reszlet

  • YU HUA: A sors rendelése (teljes szöveg). litera.hu. 2008.04.27.

https://litera.hu/irodalom/konyvajanlo/huszadik-szazadi-kinai-novellak.html


  • feltöltés alatt...

Könyvborítók: