YAN GE

Recenziók / Kritikák


Yan Ge: Szecsuáni csípős (Európa könyvismertető)

https://europakiado.hu/konyv/regeny/szepirodalmi/yan-ge/szecsuani-csipos/


A Szecsuáni csípős lapjain Pingle, a képzeletbeli kisváros valós színekben, egzotikus kavalkádja teljességében elevenedik meg - ugyanakkor tele van olyan figurákkal, akik akár a szomszédunkban is élhetnének, akik akár mi magunk is lehetnénk. Éppolyan pletykásak, falánkak és kapzsik, és ugyanúgy rejtegetik jellembeli fogyatékosságaikat, mint mi.

A család híre és túlélése azon múlik, viszik-e, veszik-e a csilipaprikával ízesített lóbabpürét. Márpedig a pürét veszik és viszik, hiszen Szecsuánban vagyunk, ahol a bors mellett ez a másik alapvető hozzávaló, amely minden ételbe kell. Nem is a pürével adódik bonyodalom, hanem amiatt, hogy a családban senki nem mondja ki, amit szeretne. Mindenki szerepet játszik, mindenki meg akar felelni, legalábbis szavakban, a többiek elvárásainak.Most pedig ráadásul ki akarnak tenni magukért, hiszen nyolcvanéves a "nagyi", aki anyacsászárnéként erős kézzel, már-már kíméletlenül mozgatja a szálakat, és irányítja a szereplők életét. Meg kell szervezni a születésnapi ünneplést, és eközben - ha csak képletes értelemben is - kiborul a rotyogó kondér, és minden családtag szennyese közszemlére kerül.A Szecsuáni csípős lapjain Pingle, a képzeletbeli kisváros valós színekben, egzotikus kavalkádja teljességében elevenedik meg - ugyanakkor tele van olyan figurákkal, akik akár a szomszédunkban is élhetnének, akik akár mi magunk is lehetnénk. Éppolyan pletykásak, falánkak és kapzsik, és ugyanúgy rejtegetik jellembeli fogyatékosságaikat, mint mi. Ez garantálja, hogy a fiatal szerző csípős, groteszk műve bármely ország bármely olvasóját szíven találhatja.Yan Ge 1984-ben született Kína Szecsuán tartományában. A Szecsuáni csípős a harmadik regénye, 2013-ban hazájában elnyerte vele "A Legígéretesebb Új Tehetség" díjat. A világ most kezdi el felfedezni, egyszerre számos országban készül a regény fordítása. 

Fordította: Zombory Klára


Yan Ge - Szecsuáni csípős, szerző: Petra, Teaszünet, 2017.10.24.

https://teaszunetmag.blogspot.com/2017/10/yan-ge-szecsuani-csipos.html


Félrelépő, alkoholista apa, kacsakezű nagybácsi, mindenki életét kontrolláló nagymama és pszichiátrián kezelt lány. A tökéletes, kiegyensúlyozott család receptje kínai módra.

Ha a fentiek nem sugallták volna kellően, egy családregénnyel van dolgunk, mely a 21. századi fiktív városkában, Pingle-ben játszódik. Fun fact, hogy a regény eredeti címe is 我们家, amit "A mi családunk"-ként lehetne lefordítani. Bár külföldön Yan Ge neve nem teljesen ismeretlen, hisz a Szecsuáni csípős már az írónő harmadik regénye, ez az első könyve, mely magyar nyelven is olvasható. A kezdetben kínai mitológiával és misztikummal foglalkozó írónőnek egyébként a May Queen című regénye hozta meg az áttörést, majd az azt követte a White Horse, mely a Szecsuani csípőshöz hasonlóan szintén egy kínai kisváros életébe és kultúrájába nyújt bepillantást. Úgyhogy aki korábban még nem kísérletezgetett kortárs kínai irodalommal, ráadásul érdekli a távol keleti konyhaművészet és kultúra is, annak igazi ínyencfalat lehet ez a könyv.A történet lényege nagyon röviden leírható. Főhősünk Shengqiang, aki a nagymama 80. születésnapjára készülődik, ez alkalomból pedig hazautazik bátyja és nővére is, hogy felkészüljenek az ünnepségre. A találkozás azonban feltépi a régi sebeket, ezzel elindítva konfliktusok egész sorát, mely telve van titkokkal, féltékenységgel és elfojtott indulatokkal.

A dráma közepén pedig ott találjuk Shengqiangot, a babpürégyár vezetőjét, akivel női olvasóként nem lesz könnyű dolgunk azonosulni, de persze a férfiak szívébe sem fogja éppenséggel belopni magát. Iszik, félrelép, hangulatát leginkább a düh és az elégedetlenség jellemzi, ráadásul szeretőjének lakást bérel közvetlenül édesanyja otthona felett. Épp ezért nem nehéz belátni azt sem, miért látják az apa karakterét antihősnek egyesek. Mégis ezek a jellemhibák nem egy szörnyeteget hivatottak jellemezni, csupán egy hétköznapi embert a maga tökéletlenségében és hibáival.

De mondhat bárki bármit, nincs rendjén, ha egy férfit nem várja otthon asszony.Bizonyos olvasóknál minden bizonnyal ki fogja verni a biztosítékot néhány hasonló megjegyzés. A könyvben ugyanis egy alapjaiban nagyon is hagyományos értékrenddel bíró szemléletmóddal találkozunk, ahol egyértelműen meg van szabva a nemek szerepköre. Ez azonban mégsem jelenti azt, hogy a nők teljesen alárendelt pozícióban lennének. A családot például a nagymama irányítja, valójában ő a családfő, aki megszabja, kinek mit kell tennie és akinek nem igazán lehet ellenszegülni sem. Azonban úgy tűnik, a hagyományok is változóban vannak, a könyvben ugyanis megjelenik már a válás is.
Mindezt pedig megfűszerezi egy egészséges adag szexualitás is, mely szorosan kötődik a regény címe is utaló és a történet egészét átjáró csilis babpüré. Shengqiang mestere is úgy magyarázza el például a püré elkészítésének a titkát, hogy az a nő kielégítéshez hasonlít.
Nézte, ahogy a mester - mint aki boszorkányfőzetet készít - ritmusosan kavargatja a babot, először lassan, majd gyorsan, mindkét csuklója dolgozott, majd ismét lassabra váltott, míg a rúd mozgásától "nyögni" nem kezdett a püré, felszínre nem buggyant a vérvörös csilipaprika-olaj, és csodálatos illat terjengett.Ami még érdekessé teszi a könyvet, az elbeszélő személye, a pszichiátriai kezelés alatt álló gyártulajdonos lánya, Duan Yixing, aki viszont egyszer sem jelenik meg a regényben. Ennél többet nem is tudunk meg róla, még rejtett utalásokat sem találhatunk arra vonatkozólag, hogy mikor, miért és hogyan került oda a lány, így ez a titok végigkísér az egész könyv során. Úgyhogy felmerülhet a kérdés, hogy ha nem volt jelen a narrátor honnan ismeri a történetet? Például mások emlékéből. Többször is megemlíti, hogy anyja például hogy emlékszik a történtekre, mit mesélt el neki. Márpedig az emlékek nem megbízhatóak, hiszen mindenki máshogy éli meg az eseményeket. Még a pontos dátum sem biztos. Valamikor 1995-ban vagy '96-ban járunk, március vagy talán április táján. Ki tudja már. A választása azonban nem meglepő, hiszen egy interjúban az írónő elárulta, hogy szereti a megbízhatatlan narrátorokat, akik helyzetükből adódóan kellő távolságból tudják szemlélni a történetet.
Mégis hiába az izgalmas narráció és a helyenként pikáns történet, a könyv helyenként csalódást okoz. A regény csupán felvillantja a család történetét, nincs valódi kezdet és vég, csak egymáshoz lazán kapcsolodó anekdoták sora, melyek néha visszarepülnek a múltba is, egészen a gyerekkori sérelmekhez. És bár vannak érdekes történetfoszlányok, sok anekdota üres marad és nem hagy az olvasóban nyomot. A végeredmény pedig langyos és kissé ízetlen ahhoz a csípősséghez képest, amit a könyv ígér.


Yan Ge: Szecsuáni csípős, Szerző: Gere Ágnes, ekultura.hu, 2016.02.18.

https://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:OdRocouxRqEJ:ekultura.hu/2016/02/18/yan-ge-szecsuani-csipos+&cd=21&hl=hu&ct=clnk&gl=hu (Ez a(z) https://ekultura.hu/2016/02/18/yan-ge-szecsuani-csipos Google által tárolt változata.)


Yan Ge: Szecsuáni csípős

Írta: Gere Ágnes | 2016. 02. 18.


Még tavaly nyáron, M. Nagy Miklós, az Európa Kiadó igazgatójának új megjelenésekről szóló blogbejegyzésében figyeltem fel Yan Ge nevére, illetve regényére. Bár az ajánló rövid volt - tulajdonképpen sok mindenre nem is lehetett következtetni belőle -, mégis vonzott valami, ami azt súgta, érdemes lesz megismerkednem a könyvvel. Utólag már nyugodtan kijelenthetem, hogy a Szecsuáni csípős megérdemelte a megelőlegezett bizalmamat, a fiatal írónő egy rendkívül figyelemre méltó regénnyel gazdagította az olvasmányélményeimet - segítségével ráadásul azon törekvésemnek is eleget tehettem, hogy jobban elmélyüljek a kortárs világirodalom birodalmában.

Történetünk napjainkban játszódik Kína legnépesebb tartományában, Szecsuánban, annak egy fiktív településén, Pingle-ben. Fókuszában Xue Shengquiang áll, akinek kezében van a város (és a család) babpürégyára. "A babpüré nagy üzlet, a nagyi családja már négy vagy öt generáció óta űzi ezt az ipart; a szecsuáni bors ehhez képest kis buli. [...] annyi biztos, e két dolog nem hiányozhat a pinglei étkezőasztalokról. [...] Ha a szecsuáni bors nem elég fűszeres, a babpüré nem elég erős, akkor egyszerűen elérkezett a világ vége." Bár az üzlet virágzik, a gyárigazgató magánélete meglehetősen bonyolult: látszólag boldog házasságban él feleségével, és van egy gyermekük is (róla majd később), valójában él, mint Marci Hevesen: igazgatóként üzleti vacsorák tömkelege várja, minden este vagy az ügyfelekkel, vagy a cimboráival tivornyázik, mindemellett pedig szeretőt is tart, akinek ráadásul lakást bérel - kényelmi szempontból az édesanyja lakása fölötti emeleten. A legmeglepőbb, hogy felesége tud ezekről a ferde utakról, de az idős nagymama erős kézzel tartja össze a családot: azt vallja ugyanis, hogy mindent meg lehet beszélni, mindent meg lehet oldani, de a családnak együtt kell maradnia.

Mindeközben közeleg a szóban forgó nagyinak, a babpürécsalád anyacsászárnőjének a 80. születésnapja, ez alkalomból pedig a család egy hatalmas, feledhetetlen ünnepséget akar rendezni. Shengquiang saját maga szeretné kézbe venni az ügyet, de váratlanul hazaérkezik a bátyja és a nővére, akik mind ki akarják venni a részüket a feladatokból. Az öccsük azonban ezt nem nézi jó szemmel, a testvérek színrelépése, a születésnapi ünnepség szervezése körüli herce-hurca kezdi felőrölni az idegeit. Felerősödik a bátyjával szemben érzett, gyermekkorától fennálló féltékenysége, ami abból a téveszméjéből táplálkozik, hogy anyja jobban szereti a némi testi fogyatékossággal, sérült kézzel született, egyetemet végzett tanárember bátyját. Shengquiangnak ugyanis nem adatott meg a tanulás lehetősége, neki sokévnyi kemény munkára volt szüksége, hogy eljusson jelenlegi pozíciójába. Mindennek tetejében még szeretője, a fiatal Zhong Xinyu is rövid időn belül meglepetést szerez neki, ráadásul kétszeresen... És mint tudjuk, a meglepetések nem mindig kellemesek. Ezek után jogos az olvasó aggodalma, vajon az ünneplés problémamentesen fog-e lezajlani.

Bevallom, nem igazán tudok együtt érezni a Shengquiang-féle figurákkal: szórja a pénzt, kaja, pia, nők, látszólag egy szál gondja sincs, mégis folyamatosan puffog magában, semmi nem tetszik neki. Kétszínűsködik, még csak véletlenül sem mondaná ki hangosan, amit gondol, de szerencsére mi, olvasók, megismerhetjük a gondolatait, "belső párbeszédeit". Bátyjához, a már említett féltékenysége miatt, elég különleges kapcsolat fűzi, de itt is érvényesül az a mondás, hogy semmi nem az, aminek látszik, mely szinte a könyv mottójául is szolgálhatna. Hiszen ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik számunkra világossá, hogy nemcsak a főhősnek, hanem a családban másoknak is vannak titkaik, melyeket foggal-körömmel, illetve több-kevesebb sikerrel igyekeznek leplezni.

Minden, amit eddig írtam a főszereplőről, rossz színben tünteti fel, de ez a regény értékéből semmit sem von le, hiszen gondoljunk bele: minden történetben vannak olyan karakterek, akik - tündököljenek akár negatív, akár pozitív szerepben -, nélkülözhetetlenek, akik nélkül azt éreznénk, az egész egy fabatkát sem ér. Shengquiang is ilyen figura: nem kimondottan szerethető, de pótolhatatlan, mint a babpüré esetében a csili.

A főszereplő karakterén túl persze más érdekessége is van a regénynek, ez pedig az én-elbeszélő, aki nem más, mint a gyárosunk gyermeke, Duan Yixing. Ő az, aki mindenről mindent tudva elmeséli nekünk az eseményeket - annak ellenére, hogy ő maga gyakorlatilag nem (vagy alig) szereplője a történetnek. Csupán néhány alkalommal kerül megemlítésre, s mindössze annyit tudunk róla, hogy már családja van, és éppen pszichiátriai kezelés alatt áll (de ennek oka nyitott kérdés marad). Én nem tudtam megfejteni, mi volt a célja az írónak ezzel a "csendestárssal", ennek ellenére pont kapóra jött, mert többnyire nem a nevükön nevezte a családtagokat, hanem a családban eltöltött pozíciójuk szerint (Apa, Anya, Nagyi). Ez sokat segített a szereplők azonosításában.

Összességében véve egy fölöttébb szórakoztató, vidáman könnyed hangulatú történettel ismerkedhettem meg, amelyben az író nagy hangsúlyt fektetett az ízlelőbimbók megdolgoztatására is. Címéhez hűen sok-sok távol-keleti ételről olvashattam benne, s most már azt is tudom, hogy nincs olyan ételük, amelyből hiányozhat a Szecsuáni csípős babpüré...

2021 © ekultura.hu


2015 legjobb könyvei: 50-41.
.konyvesblog. | 2015. december 14. |

https://konyvesmagazin.hu/nagy/2015_legjobb_konyvei_50.html


2015-nek hivatalosan is vége, mert elkezdjük bemutatni az év végi 50-es listánkat.

Szokás szerint elmondjuk, hogy mint minden lista, ez is szubjektív, a Könyvesblog szerkesztőségének véleményét tükrözi. Idén sem tudtunk minden megjelenő könyvet elolvasni, bár újra megkíséreltük. Most is erősen a magyar szerzők felé húz a szívünk, ami annak köszönhető, hogy mindig sokkal jobban figyelünk a friss kortárs magyar irodalomra.

Hétfőtől péntekig minden nap 10 könyvet mutatunk meg az 50-es listánkról. Indulhat az elégedetlenkedés, a dühöngés és az öröm, hogy ennyi jó könyv jelenik meg!

(...)

49. Yan Ge: Szecsuáni csípős

Yan Ge: Szecsuáni csípős

Fordította: Zombory Klára, Európa Könyvkiadó, 2015, 304 oldal, 2990 HUF

Gondosan felépített, mégis könnyed a Szecsuáni csípős, egyúttal pedig az év egyik legszórakoztatóbb szépirodalmi regénye. Yan Ge története egy képzeletbeli városkában játszódik, ahol a gyártulajdonos apa a család ügyeit a háttérből határozott matrónaként irányító, nyolcvanéves nagyi születésnapjára készül, közben rég nem látott rokonok, ivászatra mindig kapható haverok, és szeretők színes hada okoz egyre nagyobb fejfájást neki.


Yan Ge apja először kiborult a szókimondó családregényen (interjú), ma már büszke rá, szerző: Kiss Orsi, Könyves Magazin, 2015.12.06.

https://konyvesmagazin.hu/nagy/yan_ge_apja_eloszor_kiborult_a_szokimondo_csaladregenyen_ma_mar_buszke_ra.html


"Meg kell hagyni, az apádnak a szavakhoz nagyon jó érzéke volt, nektek is kivétel nélkül különleges nevet adott, mindben van valami emelkedettség" - mondja a Szecsuáni csípős nagyija, az élő példa minderre pedig maga az írónő, Yan Ge, aki évekig cipelte magával azt a terhet, melyet költői körültekintéssel kiválasztott valódi neve jelentett számára. A fiatal írónő egyike Kína legizgalmasabb irodalmi exportcikkeinek, a Szecsuáni csípős pedig a harmadik regénye (magyarul az első), amellyel néhány éve hazájában elnyerte a "legígéretesebb új tehetség" díját. Regénye egy képzeletbeli városkában játszódik, ahol a gyártulajdonos apa a nyolcvanéves - és a család ügyeit a háttérből határozott matrónaként irányító - nagyi születésnapjára készül, közben rég nem látott rokonok, némi ivászatra mindig kapható haverok, és szeretők színes hada okoz egyre nagyobb fejfájást neki. Gondosan felépített, mégis könnyed a Szecsuáni csípős, egyúttal pedig az év egyik legszórakoztatóbb szépirodalmi regénye. Írójával, a néhány hete Budapesten járt Yan Gével a név erejéről, a családi reakciókról és a könyvben felbukkanó ételekről is beszélgettünk.

A regénybeli család nagy körültekintéssel választja ki a születendő gyerekek nevét. Amennyire tudom, a Yan Ge is írói név - van valamilyen jelentése? És hogyan esett éppen erre a névre a választása?

Én ahelyett, hogy körültekintően, inkább nagyon is véletlenszerűen választottam nevet. Az igazi nevemet, ami Dai Yuexing, ugyanakkor igazán gondosan választotta ki a nagymamám. Ő költő. A családomban amúgy szinte mindenki irodalommal foglalkozik, szerkesztő, tanár, költő, és amikor megszülettem, azt mondták: kellene a családba egy író (nevet). Mi Kínában nagyon szeretjük az utalásokat, a nagyim pedig alaposan utána olvasott az ősi klasszikus versekben, és végül egy Csin-dinasztiabeli költő verséből választotta a nevemet, ami azt jelenti: holdfényben sétálni.

Mi volt a baj ezzel a névvel?

Ez a név természetesen mindig kitűnt, és nagyon sok fejfájást okozott nekem (nevet). Főleg, amikor iskolába jártam: a tanárok végigolvasták az osztálynévsort, az én nevemre pedig természetesen mindig felfigyeltek, majd megkérdezték: ki az a Dai Yuexing? Ilyenkor fel kellett állnom, és persze mindig további kérdéseket tettek fel (nevet). Szóval, azt éreztem, hogy nagy teher nekem az életben az a különleges név, amit a családomtól kaptam, és amikor írni kezdtem, akkor véletlenszerűen választottam a Yan Ge nevet, ami színt és dalt jelent.

Mit szólt mindehhez a család?

Ó, a nagyi eléggé kiborult. Még most is, pedig eltelt vagy 12-13 év, de még mindig megkérdezi: "Mi a baj az igazi neveddel? Olyan szép név, azt is használhatnád írói névnek..." (nevet) Azt hiszem, a név olyan, mint egy kód, melynek segítségével megfejthetsz egy embert. Nem tudom, Magyarországon mi a helyzet, de Kínában a névvel különböző karaktereket is magadra veszel.

yange2.jpgEz azt jelenti, hogy egy másik névvel akkor egy másik személyiséget is választ az ember?

Azt hiszem, igen. Hiszek a névadás erejében: azzal, hogy nevet adunk valaminek, fogalmat is alkotunk róla, és felfogjuk azt. Ha egy történet megírásáról beszélünk, akkor nagyon körültekintő vagyok a nevek kiválasztásában, hiszen néha egy szereplő neve el is ronthatja a sztorit. Mégis abban hiszek, hogy a névválasztás, amennyire csak lehetséges, véletlenszerű legyen.

Azok alapján, amiket elmesélt, az a benyomásom, hogy a nagymamája nagyon domináns személyiség lehet, akárcsak a regénybeli nagymama...

(Nevet) Az én nagyim nem olyan követelőző, de van, amiben hasonlít a regénybeli asszonyra: mindketten nagyon melodramatikusak. Az én nagyim szuper-melodramatikus, igazi drámai alkat. Verseket ír, és előfordul, hogy egy-egy családi összejövetelen felolvassa a legutóbb írt versét. Utána próbál nagyon demokratikus lenni, és megkérdezi, hogy mi a véleményünk, de ha bármi kritikus megjegyzést mersz tenni, neked véged! (nevet) Még ha csak halványan kritikai is az a megjegyzés, ha nem zengsz meggyőzően ódákat, akkor általában azt kapod: "Gondoljatok a nehéz időkre, mi mindent tettem, hogy fennmaradjon a család, milyen keményen dolgoztam egész életemben, most pedig van képetek kritizálni a költészetemet!" (nevet) Nagyon vicces! Szereti felolvasni a verseit, de nagyon óvatosnak kell lenned vele, mert nagyon érzékeny, és néha nagyon szentimentális. Ez az a jellemvonás, amelyet a saját nagyimról másoltam, és a regény fiktív nagymamájára aggattam.

Voltak más családtagok is, akikből ihletett merített?

Nem igazán, inkább azt mondanám, hogy a regénybeli apa kicsit hasonlít az én apukámra, kivéve, hogy az én apám nem gyártulajdonos, nem gazdag ember, és neki nincsenek - remélhetőleg - szeretői (nevet), de ő kicsit olyan, mint Shengqiang a regényben. Sokat nevet, állandóan mókázik, szeret a barátaival iszogatni, nagyon kedveli a társaságot.

Még dolgoztam a könyvön, amikor az első fejezet megjelent egy irodalmi magazinban. Az apám elolvasta, és eléggé kiborult, mert az egy eléggé szókimondó rész, és van benne néhány felkavaró jelenet. Írt nekem egy emailt, és a szememre hányta a bűneimet. Aztán amikor befejeztem a sztorit, és megjelent egy eléggé tekintélyes kínai irodalmi magazinban - ahol megjelenni már önmagában elismerést jelent -, az apám elolvasta az egészet, és azt mondta, rendben, most már értem, mit miért teszel, és így már van értelme az egész dolognak. A regényt akkor fejeztem be, amikor még az Egyesült Államokban éltem, majd a könyv megjelent, és rá egy hónappal hazautaztam. Az apám kijött elém a repülőtérre, és akkor már tudtam, hogy olvasta a regényt. Be kell valljam, hogy eléggé ideges voltam, hiszen nem tudtam, hogyan fog reagálni. Amikor megpillantottam, akkor láttam, hogy nagyon boldog, hogy otthon vagyok, és otthon, már vacsora után azt mondta nekem: bírtam a sztoridat. Tehát amikor az egész könyv megjelent, akkor már értette a szereplő motivációit, a nyelvezetet, a szcenáriót, a cselekményt. A főszereplőt Shengqiangnak hívják, és azóta az apám meg a barátai örökké azon viccelődnek, hogy kicsoda Shengqiang (nevet): "Te vagy Shengqiang, nem, te vagy Shengqiang!" Minden alkalommal, amikor hazalátogatok, és történetesen épp együtt vacsorázunk a barátaival, mindig azzal jönnek: "Na, mesélj, melyikünk Shengqiang?"

És elárulta már nekik?

Nem, dehogy (nevet), hogyan is merném?! De az nagyon jó, hogy viccet csinálunk belőle. Néha még az apám is Shengqiangnak hívja magát. Ez azért is érdekes, mert az elején eléggé kiborult, főleg a szeretők miatt, de most már, nem is tudom, talán a történet humora miatt, tehát most már eléggé büszke arra, hogy megírtam ezt a regényt. A családom nagyon tiszteli az irodalmat: az irodalom számunkra a lehető legnagyobb jelentőséggel bír, szinte ez a vallásunk, állandóan az irodalomról beszélünk, tehát ebben a szellemiségben ő megértéssel viszonyul a történethez, és nagyon bírja, hogy be tudtam fejezni a regényt.

Habár valóban az apa a főszereplő, a mesélő mégis a lánya, aki egy személyben testesíti meg a mindentudó és a megbízhatatlan narrátort, ugyanakkor soha nincs jelen a történetben. Miért döntött úgy, hogy ebben a narratív formában bontsa ki a történetet?

Azt hiszem, a megbízhatatlan narrátorok megszállottja vagyok, az előző könyvemben például egy szellem mesélte el a történetet. Vonzódom a megbízhatatlan narrátorokhoz, hiszen végtére is minden mesélő megbízhatatlan: közülük néhányan egészen nyilvánvalóan azok, mások kevésbé. Egyszerűen szeretem ezt a formát, a megbízhatatlan narrátorát, azért is választom mindig. Ugyanakkor nem akartam egy olyan mesélőt, aki személyesen is benne van a történetben, hiszen ezt a történetet eléggé szarkasztikus módon mesélik el, és azt akartam, hogy a mesélő bizonyos távolságot tartson az eseményektől. Hiszen nagyon nehéz szarkasztikusnak lenni, ha az ember nyakig benne van valamiben.

yange5.jpgMár beszéltünk a könyvben felbukkanó szeretőkről, és a regényben elég sok szó esik a megcsalásokról, félrelépésekről, hűtlenkedésekről - mi érdekelte jobban: a hűtlenség természete, vagy sokkal inkább a közösség reakciója minderre?

Nem tudom, hogy sikerült-e, de ezzel a sok hűtlenkedéssel az volt a célom, hogy komikussá, kicsit karikatúraszerűvé tegyem a főhőst. Szerintem az első benyomások ellenére a regény végére Shengqiang nagyon szerethető figurává válik, és dacára annak, hogy örökké félrelép, ő talán a legőszintébb és a legszenvedélyesebb az összes közül, ő a legpozitívabb szereplő. Néha úgy próbálok közvetíteni valamit, hogy miközben elmesélek egy történetet, nem akarom, hogy azonnal kiszúrd, hogy mi az, amit világgá akarok kürtölni. Egy képet kell felvázolni, ez a kép pedig sokat elárul: ez egy összetett, néha absztrakt és félreérthető kép. A kétértelműség, ami ennek a szereplőnek a sajátja, és azok a különböző viselkedési minták, melyeket kivált, szerintem nagyon érdekesek; talán ez az összetettség motivált a leginkább abban, hogy befejezzem a regényt.

Ez a kétértelműség az oka annak is, hogy az apa sokszor nem mondja ki, amit valójában gondol? A felszínen engedelmesnek és udvariasnak mutatkozik, de olvasóként tisztában vagyunk azzal, hogy magában csúnyán káromkodik...

Nagyon sok szeretetet tettem ebbe a karakterbe, kétségtelenül ő a kedvencem. Belé fektettem a legtöbb energiát, a legtöbb időt vele töltöttem, ezzel egyidejűleg persze a személyisége is egyre összetettebbé vált. Egy-két mondatban nehéz lenne megmondani, hogy valójában milyen személyiség is ő, egy fiktív szereplő megalkotásánál ugyanakkor ez a valódi cél, hiszen ha leegyszerűsíted, azzal hibát követsz el.

Az ételek fontos szerepet játszanak a kötetben - ön szokott főzni?

Ha evésről van szó, akkor én nagyon unalmas embernek számítok. Vegetáriánus vagyok, és nem igazán fogyasztok csípős ételeket.

yange4.jpgEz azért vicces, mert a regény egyik központi eleme pont egy csilis étel...

Amikor az emberek megtudják, hogy vega vagyok, és a könnyű ételeket szeretem, mindig azt mondják: olyan hazudós vagy! (nevet) Az étel nagyon fontos szerepet tölt be ebben a könyvben, az egész narratíva lényege. Például amikor az apa az első fejezetben megtanulja, hogyan kell keverni a babpürét, az egy központi eleme az egész sztorinak. Azzal, hogy megtanulja, hogyan kell megfelelően keverni a csilis babpürét, apa igazi férfivá válik, és ennek a jelenetnek a megjelenítése, az elképzelése megmutatta számomra, hogyan írjam meg ezt a történetet. Már nagyon régóta dédelgettem azt az ötletet, hogy egyszer írok majd erről a családról, és nagyon sokáig tartott, mire befejeztem az első fejezetet, mert nagyon nehéz volt megtalálni a hangot, amely annyira különbözik attól, amilyen én vagyok. A szereplő elképzelése, az ő tetteinek a leírása viszonylag könnyű volt, a hang azonban, a mód, ahogyan megszólal, valódi kihívás. Azzal, hogy elkaptam azt a jelenetet, amikor az apa megtanulja a csilis babpüré készítését, egyszer csak megvolt a hang. És mivel ez volt az eredeti inspirációm, az ízt belekevertem az egész könyvbe.

Az étel nemcsak a regénybeli család életében játszik központi szerepet, hanem konkrét emlékképeket is elő tud csalogatni. Tapasztalt valaha hasonlót?

Az étel szerintem mindig nagyon nosztalgikus. Időről időre elég sok időt töltök külföldön, és szerintem én nem vagyok az a tipikus kínai, aki külföldön is a kínai ízeket keresi, eléggé nyitott vagyok (nevet). Sok ételt kipróbáltam már, de amikor beteg vagyok, vagy egyszerűen csak nem érzem jól magam, akkor csak kínai ételre vágyom. De ugyanez van a férjemmel is. Ő ír, és ha megbetegszik, akkor csak ír ételekre vágyik, pedig amúgy szereti a kínai konyhát (nevet). Szerintem az étel a génjeid része, különösen az az étel, amin felnőttél, és az ember mindig visszatér ezekhez az ételekhez. Vicces, de évek óta nem kóstoltam azokat az ételeket, amelyeket beleírtam a regénybe. Vagy egyáltalán soha nem is kóstoltam őket, hiszen nem eszem húst. Nagyon távol voltam a szülővárosomtól, amikor ezekről a szecsuáni ételekről írtam, talán ez az oka, hogy írás közben szenvedélyessé, ezzel egyidejűleg pedig melankolikussá is váltam. Volt egyébként, aki Kínában utóbb megjegyezte, hogy bár a könyvemben szereplő ételek mind ízletesnek tűnnek, de soha egy szó sem esik arról, hogy ezeknek az ételeknek milyen az ízük. Szerepel benne, hogy milyen az étel színe, az illata, hogyan kell elkészíteni, de az ízéről semmi (nevet). Ez van, fogalmam sincs, milyen lehet az íze! Ez egy jó példa arra, hogy egy szépíró hogyan válhat imitátorrá, és néhány tény felhasználásával hogyan lehet később egy bizonyos képet kialakítani, olyan képet, mintha valamiféle szakértő lennél, miközben nem is.

Olvastam valahol, hogy miután a regény első fejezete megjelent egy irodalmi magazinban, voltak olyan vélemények, melyek azt tippelték, hogy a szerző nyilván egy középkorú férfi. Hogyan érintette ez?

Igazából eléggé hízelgőnek találtam (nevet). Szépíróként semleges személyiség akarsz lenni, akinél nem számít, hogy férfi-e vagy nő az illető, vagy hogy milyen az iskolai végzettsége. Az ideális állapot szerintem egy írónak olyan, mint Buddháé - személytelen és szenvtelen.


Yan Ge: Szecsuáni csípős, szerző: ???, est.hu, 2015.10.14.

https://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:cYLhlx4pNVoJ:est.hu/cikk/116009/yan_ge_szecsuani_csipos+&cd=22&hl=hu&ct=clnk&gl=hu


Yan Ge: Szecsuáni csípős

A Szecsuáni csípős című regény Zombory Klára fordításában novemberben jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában. A mandarin dialektusban írt könyvben Yan Ge szabadszájúan, fanyar humorral, pompásan megformált jellemekkel és remek párbeszédekkel rajzolja meg a délnyugati-kínai kisvárosi közösség életét.

Kínai család, kisvárosi lét, csilipaprikával ízesített lóbabpüré, nyolcvanadik születésnap és örökség, testvérek és rokonok közötti alkalmi szövetségek, régről fakadó és új keletű ellentétek, házastársak és szeretők, szövevényes kapcsolatrendszerek, gyárirányítás és lumpolás, evészet-ivászat, pénzhajhászat és -pocsékolás, emberi méltóság, szeretet és siker utáni vágy, régtől őrzött tikok és kísértő múlt - mindez korunkban, valahol Szecsuánban, egy Pingle nevezetű, elképzelt kisvárosban.

A regény mesélője a "gyerek", a főhős az "apa", körülöttük testvérek, rokonok és cimborák hada, és ennek a színes kavalkádnak a középpontjában ott a "nagyi", aki anyacsászárnéként hol a háttérből, hol nyíltan, rideg szertartásossággal, a felszínen udvariasan, de valójában kíméletlenül erős kézzel mozgatja a szálakat és irányítja a szereplők életét, miközben a szeme előtt csak egyetlen cél lebeg: a család túlélése és felemelkedése. A történetekben és fordulatokban az írónó családja magára ismert, édesapja és nagyanyja rossz néven vette az olvasottakat.

Yan Ge neve felvett írói álnév, jelentése: szín és dal. A fiatal írónő a kínai Szecsuánban született, összehasonlító irodalomból írta PhD-dolgozatát, a Kínai Fiatal Írók Társaságának vezetőségi tagja. A kínai mitológia alakjairól írt korai műve a tinédzserek kedvenc olvasmánya. 2008-ban jelent meg May Queen című regénye, amely kritikai áttörést és sikert hozott. Legújabb, realista könyvei Szecsuánban játszódnak, szeretettel, humorral mutatja be a civakodó kisvárosi családok életét. 2012-ben a nagy presztízsű Chines Literature Media Prize a legjobb új írónak választotta.

Európa Kiadó

2015.10.14|


Yan Ge, fiatal kínai írónő a Budapest Transzfer Nemzetközi Fesztivál egyik vendége, prae.hu, 2015.10.13.

https://www.prae.hu/news/27706-yan-ge-fiatal-kinai-irono-a-budapest-transzfer-nemzetkozi-fesztival-egyik-vendege/


Yan Ge, fiatal kínai írónő a Budapest Transzfer Nemzetközi Fesztivál egyik vendégeYan Ge, a nyolcvanas években született kínai írógeneráció egyik legtehetségesebb képviselője a Budapest Transzfer Fesztivál vendége lesz október 15. és 18. között a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Szecsuáni csípős című regénye Zombory Klára fordításában novemberben jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában. A mandarin dialektusban írt könyvben Yan Ge szabadszájúan, fanyar humorral, pompásan megformált jellemekkel és remek párbeszédekkel rajzolja meg a délnyugat-kínai kisvárosi közösség életét. A történetekben és fordulatokban családja magára ismert, édesapja és nagyanyja rossz néven vette az olvasottakat.

A regény mesélője a "gyerek", a főhős az "apa", körülöttük testvérek, rokonok és cimborák hada, és ennek a színes kavalkádnak a középpontjában ott a "nagyi", aki anyacsászárnéként hol a háttérből, hol nyíltan, rideg szertartásossággal, a felszínen udvariasan, de valójában kíméletlenül erős kézzel mozgatja a szálakat és irányítja a szereplők életét, miközben a szeme előtt csak egyetlen cél lebeg: a család túlélése és felemelkedése.

Yan Ge október 17-én szombaton 16 órakor az Evés, ivás, főzés a kortárs irodalomban című programon olvas fel regényéből, 20 órakor pedig a Terítéken a család című beszélgetés egyik résztvevője lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A fesztivál teljes programja a www.transzferfeszt.blog.hu oldalon érhető el.