CHI ZIJIAN / CSE CE-CSIEN / 迟子建

Chi Zijian
Chi Zijian

Chi Zijian (迟子建, pinyin hangsúlyjelekkel: Chí Zǐjiàn, népszerű magyar átírással: Cse Ce-csien), nő, Shandong tartomány Haiyang városában él, Heilongjiang tartomány Mohe járásában született 1964 februárjában. 1984-ben részt vett az Északnyugati Egyetem írókurzusán, diplomáját 1990-ben a Pekingi Tanárképző Egyetemen szerezte. Ezután a Pekingi Tanárképző Egyetemen folytatott posztgraduális tanulmányokat. A Kínai Írószövetség VI. és VIII. Országos Bizottságának a tagja, a Heilongjiangi Tartományi Írószövetség elnöke. 1983-ban kezdett el írni. Fontosabb művei: Az Arguny-folyó jobb partján 《额尔古纳河右岸》, a Hó és varjú 《白雪乌鸦》, a Hegyek csúcsán 《群山之巅》 című regények és A világ összes éjszakája 《世界上所有的夜晚》 című novella. Háromszor is elnyerte a Lu Xun irodalmi díjat, kétszer a Bing Xin prózadíjat, valamint a Mao Dun irodalmi díjat, és az ausztrál "Suspended Sentence" elnevezésű alkotói ösztöndíjban részesült. Műveit kiadták többek között Angliában, Franciaországban, Japánban és Németországban is.

Chi Zijian korai írásai éteri szépségűek; az évek múlásával a szépség későbbi műveiben is megmaradt, de az élettapasztalatok gazdagították, erőteljesebbé tették művészetét. Művei lehetnek újítóak és éleslátóak, nagy ívűek és erőteljesek, fordulatosak és szövevényesek, de a központi szerepet mindig a melegség és a szeretet kapja bennük. Pályatársa, Su Tong, a "húsz éve változatlan arcú" kifejezéssel jellemezte kreativitását. Alkotás közben mindig higgadtan, nyugodtan halad a szépség és az érzelmek felé vezető úton.

Az Arguny-folyó jobb partján című regény az északkelet-kínai területeken élő evenki nép fennmaradásának történetét írja le. Az utolsó törzsfőnök feleségének a nézőpontjából meséli el a nép viharos, megkapó történetét. Az evenkik több száz évvel ezelőtt vonultak a Bajkál-tó partjairól az Arguny-folyó jobb partjára, létfenntartásukat a rénszarvastenyésztés biztosítja. Élvezik a természet áldásait, de a kemény hideg és betegségek is sújtják őket, ahogy a japán elnyomás Kína megszállása idején. Mindezek ellenére szilárd nemzeti öntudatuk erőt adott nekik, hogy szembeszálljanak a sorsukkal. Chi Zijian könyve az evenki nép megrendítő élethalál harcát örökíti meg. A világ összes éjszakája című kisregényét Chi Zijian ezzel a felütéssel kezdi: "Vastagon bekenem sárral az arcom, hogy ne látsszon rajta a gyász". A főhősnő, miután férje autóbalesetben meghal, magányos utazásra indul, a novella az utazás során az általa látott szenvedéseket és igazságtalanságokat meséli el. A világ összes éjszakája egyetlen ember éjszakája, de egyben minden ember éjszakája is. A Hó és varjú az 1910‒11-es harbini bubópestisjárvány idején játszódik, és a Fujiadian környéki emberek életét ábrázolja. Az északkeleti kisváros átélte az orosz‒japán háborút, kínaiak, oroszok és japánok lakták, ahol a kultúrák keveredése a mindennapok része. A hirtelen kitörő pestisjárvány miatt a városon pánik és rémület lesz úrrá. Mégis, a halál nyomasztó közelségében addig elrejtett érzelmek és indulatok törnek a felszínre, a kisváros lakóiban felébred az élni akarás.

A Hegyek csúcsán című regény 2015-ben, kétéves munka után jelent meg. A regény a Kína északi határvidékének hegységei között fekvő Longzhan városka lakóinak életét, örömeiket és bánatukat ábrázolja. A történet, amely a tágas északi határvidéken élőkre, a Song-hegy környékének lakóira fókuszál, a város lakóit megrázó kéjgyilkossággal kezdődik, és a tettesek kivégzésével zárul. A regény ezen központi esemény köré építi fel három család, a Xin, az An és a Tang család, történetét, ahogy a különféle megpróbáltatásokat átvészelik. Láthatjuk, a kisemberek miként találnak kiutat az ismeretlen sors útvesztőjéből, és hogyan találnak rá az emberhez méltó életre.

Kortárs kínai írók adatbázisa
©CCTSS
©SERAPIS

Fotó: https://www.chinawriter.com.cn/n1/2020/1218/c429370-31970856.html