A YI
Recenziók / Kritikák
Szokács Kinga
Ex libris
KÖNYVKRITIKA - EX LIBRIS - LXV. évfolyam, 21. szám, 2021. május 28.
Elbeszélések Guangdong tartományból
Esszék Guangdong tartományból
Versek Guangdong tartományból
Jü Hua: Élni
Noha a távoli Kína az élet szinte minden területén itt van körülöttünk, valószínűleg keveset tudunk a kortárs kínai irodalomról, pedig a magyar nyelven megjelenő kínai irodalmi művek száma szerencsénkre, azaz inkább a lelkes fordítógárdának köszönhetően egyre növekszik. A kulturális forradalom (1966-1976) pusztító időszaka után lassan indult be a klasszikus kínai és világirodalmi művek újrakiadása. A forradalom utáni (a sebek irodalmának nevezett) korszakban megjelent leíró jellegű alkotások témái elsősorban a korábbi személyes történetek voltak. A borzalmak kibeszélésének lehetősége az írók számára különösen fontos szerepet kapott. A mai kortárs irodalom a nyolcvanas években megjelenő művekkel kezdődik, amikor két írónemzedék működik egyszerre: a munkatáborból hazaérkezőké és a hatvanas évek elején született fiataloké. Ez utóbbiak azonban nem részesültek megfelelő oktatásban, a klasszikus kínai és nyugati irodalom egyidejű olvasásával, fordításával autodidakta módon képezték magukat. A fiatal írók nem sorolhatók egyetlen iskolába, mindenki más-más úton kereste a hangját. A nyelvi kísérletezés mellett számos téma megjelent a művekben, az egyszerű vidéki emberek élete, a kallódó fiatalok vagy az értelmiség vívódásai. Ezeknek az avantgárd műveknek közös vonása volt, hogy mindegyikük eltért a korábbi hagyományoktól, csakúgy, mint a vele egy időben megjelenő új realizmus, amely a korábbi sematikus realista ábrázolással ellentétben valódi karakterekkel dolgozik, így ezek az alkotások a nyolcvanas, kilencvenes évek kiváló korrajzai is egyben. Ma már nehéz feltérképezni az összes irányzatot, az avantgárd például kifulladt, mivel a szerzők egyre inkább a történetmesélésre helyezték a hangsúlyt a nyelvi újítás helyett.
A dél-kínai Guangdong tartomány a Föld egyik legsűrűbben lakott területe, innen vándoroltak ki a legtöbben, ugyanakkor Guangzhou (Kanton) és Shenzhen (Sencsen) városai vonzzák a legtöbb betelepülőt vidékről. Köztük sok fiatal írót is, akik a helybéliekkel együtt a Lingnan-kultúra megújítóivá válnak. Az egyik fő téma a város és a vidék kapcsolata, a városok vonzereje, a városi élet visszásságai. Ennek egyik halmaza az úgynevezett bérmunkás-irodalom, amelynek jó néhány példája szerepel is a válogatásokban.
Elbeszélések Guangdong tartományból
"Xian Afang története valószínűleg csak egy jelentéktelen semmiség az életben..." Az első történet első mondata nem ígér különösebb izgalmakat, csupán egy szívós, házsártos, háromgyerekes asszonyt ismerünk meg. Bizonyára nem véletlenül került ez az elbeszélés a kötet legelejére, mert mint egy tabló, szinte dokumentarista módon mutatja meg azt a környezetet - a városi falvakat -, amely majdnem az összes elbeszélésnek is a színtere. Az öregedés testi kínjai, az állandó pénzgondok és az indulatos érzelemkitörésekkel tarkított hétköznapi robot mögött ott van az egymás melletti kitartás és a család összetartó ereje. Megismerjük a tanka (halászó) népességet, akiknek tevékenységét lassan felszámolják. Egy férfi hazautazik az anyjához, meglátogatja volt évfolyamtársát, üzleti utakon vesz részt, az idő múlásán mereng, gyakran folytat vitákat a feleségével, így telik az élet. Esetleírás kisebb hangulati ingadozásokkal, enyhe egzisztencialista tónusban.
A Shenzen az északi szélességi kör 22°27' - 22°52 között fekszik című elbeszélés a francia újhullám lírai hangvételére, vágástechnikájára emlékeztet. Egy férfi és egy nő kapcsolata áll a cselekmény középpontjában, mindketten gyakran álmodnak. A magánélet, a céges világ, a túlórák és a filozófiai elmélkedések váltakoznak a szövegben olyan tartalmakkal, hogy ki kicsoda valójában, és hogy szerethető-e a világ. Az egyik legszebb elbeszélésben egy prostituált meggyilkolása után egy rendőrnő vállalja, hogy a helyszínen strázsál, amíg újra fel nem bukkan a sorozatgyilkos. Időközben bele-beleolvas a halott nő naplóiba, feljegyzéseibe, kiderül, hogy ő tartotta el a családját, fogyatékos testvérét és annak feleségét. És közben néha egy egér is felbukkan.
Egy másik történetben a vak masszőr sorsa különös módon alakul, mintha egy európai értelemben vett fejlődéstörténet tanúi volnánk. Több elbeszélésben is szerepel a rafiatáska, általában ezzel kerekednek fel azok, akik elhagyják szülőfalujukat és a városban keresnek szerencsét. Így volt ezzel a jóindulatú tulaj is, az Állami megrendelés című történet egyik főszereplője. Mélyebb betekintésre van itt lehetőségünk a munka világába, mert az egyik konfliktusforrás az, hogy a cégnek öt nap alatt kellene kétszázezer amerikai zászlót legyártania. A Második én című elbeszélés izgalmas, pszichoanalitikus motívumokban gazdag, kísérteties történet a belső arc és a hatalom kérdése körül, Poe és E. T. A. Hoffmann nyomán. A Fészek nélkül különös, balladisztikus novella a kiszolgáltatottságról, a nagyvárosi tömeg közönyéről, az otthonteremtés vágyáról, a félelmekről és a szeretetről. A kötet utolsó darabja egy húszéves lány lírai monodrámája Kanton fölött az ég címmel. Biztos vagyok benne, hogy előadása sok nézőt vonzana a pesti színházakban.
(Szerkesztette Zombory Klára. Geopen Kiadó, Budapest, 2019, 500 oldal, 3500 Ft)
Esszék Guangdong tartományból
Az esszékötet legtöbb szövegében az írók egyes szám első személyben beszélnek tapasztalataikról. Nem valahonnan valahová tartó, zárt mederben folyó gondolatmenetek ezek, néha még határozott keretük sincs, hanem úgy tűnik, hogy egy nagy elbeszélésfolyam egy-egy epizódjai csupán. Az elbeszélt élmények olykor kapcsolódnak a természethez, a folyókhoz, gyakori téma az elmúláshoz, bizonyos helyekre való visszatéréshez, a tárgyakhoz való viszony. Mindez erősen energikus elbeszélői késztetéssel, van, amikor terjengős, redundáns leírásokkal, lírai képekkel jelenik meg egy gyorsan változó világ (falu és város kapcsolatának alakulása) tükrében. A Sárga-folyó hídjairól vagy a madárfészekről, a Shenzen negyedeiről szóló vagy a Wuxi-folyótól északra című esszék azt mutatják, hogy a kínai embernek az európaihoz képest szorosabb kapcsolata van a környezetével, az elbeszélő én sokkal inkább része, semmint szemlélője a környező világnak. Az elmúlás-eltávozás-elhagyás, a változás témái gyakran jelen vannak az írásokban, mégsem valamiféle melankolikus tónussal, hiszen a szereplők/mesélők sokszor kimondják, hogy mi okoz számukra szomorúságot. Nem az elmúlás fájdalmáról van szó tehát, hanem az azzal járó nehéz érzelem konkrét kifejezéséről és tudatos vállalásáról.
Különösen erős szöveg a Háború apámmal című esszé, amelyben egy fiúnak az apjával való kapcsolatát követjük, az elfojtástól az ellenálláson át a kibékülésig. Az apai szeretet mélységének és erejének felismerése mint egy hatalmas kő nehezedik a fiú hátára. Három esszé európai történetekből született. Oriana Fallaci és Alekos szerelmének bemutatása az érzelmi kifinomultság és a dokumentarista elemzés ötvözete, Dosztojevszkijnek Pétervárhoz fűződő kapcsolata egyben hódolat is az írónak. Rodin és Camille Claudel nehéz szerelme tükrében a nagy mesterek és alkotásaik mögötti árnyékokat, a szeretői lét viszontagságait hangsúlyozza az író. A Temetés délen címet viselő írásban az elmúlást övező élmények aprólékos leírásának vagyunk a tanúi. "Tudtam, hogy van, amikor egy egész élet egy áztató esővé változik." Bizonyos esszék alcímei szinte poétikus tónussal bírnak: "Nem felejtettük el a hegyek között rejtőző barátságot" vagy "A szél mint régi esemény".
A chu-opera áriája az író számára a legmélyebb szomorúság, ugyanakkor az önmagára találás kifejezésévé válik. A sírás ugyanolyan, mint az éneklés, és mindennek leírása, azaz maga az írás oly mértékben vezet vissza oda, ahol minden elkezdődik, hogy még a nagyvárosban is önkéntelenül énekelni kezdi az áriát. Az esszé írója ugyanakkor elnézést is kér, hogy ilyen hosszasan ír mindenről. Egy másik írás fohász az Eufrátesz nyárfához, és egyben a föld összes növényéhez és fájához. "A madarak fészeképítése lenyűgözően jámbor, szívfájdító és tiszteletre méltó foglalatosság." Mindezek az esszék arra engednek következtetni, hogy az elénk táruló és megtapasztalható világ akkor nyílik ki igazán, ha minél óvatosabban, mégis minél erősebb figyelemmel és alázattal közelítünk felé. A prózákból áradó szándék azt sugallja, hogy mesélni lehet mindenről, ami földön és égen látni való számunkra.
(Szerkesztette Zombory Klára. Geopen Kiadó, Budapest, 2019, 339 oldal, 3500 Ft)
Versek Guangdong tartományból
Harminckét költőtől átlagosan három-négy vers (elégiák, dalok, himnuszok, népdalok, fohászok) került ebbe a kötetbe, s ezek az elbeszélésekhez és az esszékhez hasonlóan igen gazdag kifejezőkészségről árulkodnak. A versek lejtése, intonációja azt mutatja, hogy a fordítónak bizony nincs könnyű dolga. A legfontosabb témák az elmúlás, a távozás, a természet elemei és az enyészet, az öröké változó idő, az apró dolgok, egyes figurák és közönséges tárgyak. A kicsiny dolgok megfigyeléséből fakadó bölcselkedő hangnem, a szarkazmussal árnyalt társadalomleírás és a politikára való utalás is előfordul. "...ezen a télen még nem találkoztam a néppel, / mindössze számtalan nyomorúságos, / beszélő testet láttam..." Nem ritkák a metaforikus szerkezetek, a montázstechnika, a képek erejéből táplálkozó leírás. "A vasútállomás a nagyváros gyomra, / a platformok hatalmas fekélyek, / a kijáratok lefolyók..." A Visszhang című versben a költő Rilke, Cvetajeva és Celan költészetével való rokonságát vallja meg. A frappáns, tanmeseszerű versek is képviselik magukat, finom sorszövéssel, nyomatékot adva egy-egy szónak, hangalaknak, az ok-okozati viszonyoknak. Fontos téma a természet tanítása: "...kergesd a rohanó árnyékokat, / néha földbe ragadt élő hínár vagy kagyló / finoman megszúr, mintha találkoznál az élet / elrejtett tövisével: mindez ajándék."
(Szerkesztette Zombory Klára. Geopen Kiadó, Budapest, 2019, 158 oldal, 3000 Ft)
Jü Hua: Élni
Jü Hua orvoscsaládba született, ő maga öt éven át fogtechnikusként dolgozott, amivel 1983-ban, 23 évesen hagyott fel. Korai műveinek témái elsősorban a kulturális forradalom időszakának brutalitásából születtek, idővel azonban megelégelte a szörnyűségek részletes leírását. Élni című regénye magyar nyelven a negyedik, bár Kínában a legkorábban (1993-ban) megjelent műve. A 2018-as Kína tíz szóban című esszékötete kiváló korrajz a mai országról. A hetedik nap című regényben egy halott ember a halála utáni köztes idő hét napja alatt néz vissza az életére. Szinte karneváli módon egybefűzött, sokféle történetszálon fut a komikum és a tragikum együttes hatására is építő nagyregénye, a Testvérek. Az Élni című könyvét Kínában tízmillióan vásárolták meg, Jü Hua ma a legismertebb és legnagyobb hatással bíró kínai író. A regényben az ez idő tájt vidéken népdalokat gyűjtő írónak egy öregember, Fu-Kuj mondja el élete történetét. Apja szokását folytatva eljátssza a családi vagyont, így földönfutóvá lesz az egész család, és ettől kezdve minden egyes falatért keményen meg kell dolgozniuk. De ahol nevetés van, ott nem kell félni a szegénységtől, mondja többször az anyja, és valóban, a háborúk, a népi kommunák korszaka és a kulturális forradalom félelmetes eseményei között a szörnyűségek ellenére a családtagok nem fásulnak bele a nyomorba.
Az írói narráció háromszor szakítja meg Fu-kuj történetét, amiről annyit elárulhatunk, hogy nehezen tudjuk kiszámítani, mi következik az események fordulatai közepette. A szereplők karaktere nem különül el egymástól, az égi rend egyformán ott van mindenek és mindenki felett. Így a szituációra való ráhagyatkozás és az ebben rejlő immanencia mint a kínai gondolkodás egyik minősége mutatkozik meg. Az érzések kifejezése sokrétű, és teljes természetességgel magától értetődik. Simán elfacsarodik a szív, sírások és nevetések, egyszerű gesztusok kísérik a cselekvést és a történést. Ha egy család együtt lehet, nincs szükség semmiféle szerencsére - mondja egy helyen Fu-kuj. Hogy mindenek ellenére hogyan tartja meg a családját, maradjon most titok, hiszen reménykedhetünk abban, hogy az olvasó, ha idáig eljutott ebben a szövegben, és kézbe veszi a könyvet, utána már úgysem tudja letenni. Amúgy az író is majdnem olyan ravasz, mint Fu-kuj, mert a történetet megszakító narráció egyikében ő maga jellemzi főszereplőjét: "...nem csupán magával volt tökéletesen tisztában, de fantasztikusan elő is tudta adni a történetét. Képes volt arra, hogy önmaga korábbi énjeit is lássa, pontosan maga elé tudta képzelni, hogyan járt-kelt fiatal korában, mint ahogy azt is, ahogy megöregedett." Fu-kuj nem megadja magát a sorsnak, hanem viseli az életét, hogy aztán majd mint egy kinőtt gúnyát, letegye. Ez nem jelent szenvtelenséget, sem kiszolgáltatottságot, sokkal inkább ráhagyatkozás a valóság szélsőségei közötti sokféleségre.
(Fordította Zombory Klára. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 256 oldal, 3499 Ft)
Egy boldog kínai ember keserű élete, Magyar Nemzet, szerző: Nagy Koppány Zsolt, 2021.04.28.
https://magyarnemzet.hu/kultura/egy-boldog-kinai-ember-keseru-elete-9721502/
JÜ HUA ÉLNI CÍMŰ REGÉNYE ÉVEKIG KÍSÉRTŐ, FELKAVARÓ OLVASMÁNY
Nagy Koppány Zsolt
Amint elkezdtem olvasni a zseniális Jü Hua (akinek korábbi könyvei közül a "Kína tíz szóban" című rendhagyó regényről már írtunk, a "Testvérek" című nagyszabású regényét pedig csak erősen ajánlani tudom mindenkinek) legújabb könyvét, az Élni című klasszikus regényt, nyomban eszembe jutott Joó György Móricz Zsigmond A boldog ember című regényéből - Jü Hua regényének főhőse ugyanis éppen úgy meséli el egészen elképesztően és borzalmasan nehéz életét a könyvbeli szerzőnek, mint Móricz hőse. És ugyanarra a konklúzióra jutnak: hogy boldog életük volt.
Fu-kuj élete azonban még Joó Györgyénél is sokkal keservesebb - mindennél ékesebben bizonyítja ezt a könyv vége felé olvasható bekezdés, amelyben elégedetten, szinte "boldogan" tekinti át aktuális helyzetét és életét:
"Ha túl sokat gondolok a régmúlt időkre, elszomorodom, de néha egyfajta megnyugvást is érzek, mivel a családom minden egyes tagját én temettem el, én ástam meg a sírjukat ezzel a két kezemmel, ezért egy nap, amikor majd rám kerül a sor, nincs ki miatt aggódnom. Azt is végiggondoltam, hogy amikor eljön az én időm, nyugodtan és békében halhatok meg, nem nekem kell gondoskodnom a temetésről, a faluban biztosan lesz valaki, aki elhantol majd, mert ha elkezdek bűzleni, úgysem fogják tudni elviselni."
Fu-kuj élete sokkolóan és szinte felfoghatatlanul nehéz és keserves - örömből fiatalkorában jut neki egy kevés, amikor szerencsejátékon elveszti a család vagyonát: utána kezdődik a kálvária. Besorozzák a hadseregbe, részt vesz a polgárháborúban, majd mikor hazaér, elkezdődik a kommunista időszak annak minden rémségével együtt: a földreform, a vasöntési kampány, a kulturális forradalom. Egész életében éhezik, néhány szem rizsért ölnek körülötte az emberek, családtagjait ostobaságok miatt, de a rendszer logikájából és működéséből következően kikerülhetetlenül, sorban veszti el, míg végül keservesen és fájdalmasan egyedül marad, és összeszorított foggal, néha érthetetlen (de mégis érthető) derűvel dolgozik reggeltől napestig a földeken, szintén Fu-kuj nevű ökrével.
A hajmeresztő élethelyzetek (például hogy a lányukat egy idegen családnak kell adják a szegénység miatt) és az európai mércével felfoghatatlan kegyetlenkedések között Fu-kuj szinte beletörődik a sorsába - küzd ugyan, hogy a felszínen maradjon, de minden ambíció kivész belőle. Egyedül talán némi kesernyés humor marad benne, amivel a körülötte zajló eseményeket - no nem kommentálja, csak bemutatja. Például a falu brigádfőnöke, miután minden háztartásból minden vasat begyűjt, és a falu főterén napokig próbálják megolvasztani, végül így szól: "Ebből a vasból három bombát fogunk tudni gyártani, és mindet Tajvanra fogjuk dobni, az egyiket Csang Kaj-sek ágyára, a másikat az étkezőasztalára, a harmadikat pedig a birkakarámjára." Vagy íme a kulturális forradalom egész szürrealitása mindössze egyetlen bekezdésben:
"Mindeközben a városban egyre hevesebben tombolt a kulturális forradalom, az egész utcát beborították a tacepaók, ráadásul akik kiragasztották az újakat, még arra is lusták voltak, hogy letépjék a régit, ezért egyre vastagabb és vastagabb rétegeket alkottak egymáson a plakátok, mintha számtalan kidomborodó zsebe lett volna a falnak. Feng-hszia és Er-hszi házának az ajtajára is tapasztottak jelmondatokat, de a lavóron és a többi használati tárgyon is Mao elnök mondásai virítottak, a párnájukon például ez állt: »Soha ne feledkezz meg az osztályharcról!«; a lepedőjükön meg ez: »A hatalmas szélben a hullámokon is töretlenül haladj előre!« Minden este Mao elnök szavain aludtak."
A klasszikus kínai regények különlegesek, gondoljunk csak A vörös szoba álma vagy a Szép asszonyok egy gazdag házban című művekre. Öröm látni, hogy a hagyománynak méltó folytatói akadnak - közülük is kiemelkedik az 1960-ban született, a kulturális forradalom történéseit a saját bőrén megtapasztaló Jü Hua, akinek eddig négy könyve (Testvérek, Kína tíz szóban, A hetedik nap, valamint az Élni) jelent meg magyarul, és ezek mindegyike elképesztő erejű, mesterien megírt, az olvasókat hónapokig, évekig kísértő, felkavaró történet.
Jü Hua: Élni. Fordította: Zombory Klára. Helikon Kiadó, Budapest, 2020.
Jü Hua regénye megmutatja, milyen volt az élet fél évszázada Kínában, Könyves Magazon, szerző: Kolozsi Orsolya, 2021.04.01.
https://konyvesmagazin.hu/kritika/ju_hua_elni_kritika.html?fbclid=IwAR28opm1EqAW5swt5jlDmlk80tsfAtdLow-BBVh4C07TPG54x1pj3tkf25Y
Jü Hua regénye megmutatja, milyen volt az élet fél évszázada Kínában
Kína egyik legismertebb kortárs írójának már több kötete olvasható magyarul (Kína tíz szóban; Testvérek; A hetedik nap), nemrégiben pedig megjelent 1993-ban írt első regényének magyar fordítása is. Az Élni ‒ melyből 1994-ben filmes adaptáció is készült - egy kínai parasztember tragédiákkal teli életének bemutatása, melyet (a szerző elmondása szerint) az Old Black Joe című amerikai nóta ihletett; és ahogyan a dalban, úgy a regényben is egy idős ember tekint vissza saját életére, sorsára, veszteségeire. Az Élni az elmúlt idő, a vissza nem térő ifjúság, az elherdált lehetőségek, az elveszített családtagok, a keserves tapasztalatok derűs, belenyugvó, mégis torokszorító összegzése.
Kolozsi Orsolya | 2021. április 01. |
A szöveg kerettörténetében egy népdalgyűjtő járja Kína falvait, és gyűjtőútja során találkozik egy idős, szikár férfival, aki ősöreg ökrével műveli a földet. Az öregember a munkát megszakító pihenőidőkben meséli el viszontagságos életének fordulatokban bővelkedő történetét: "Az öreg mosolygós, napbarnított arca megtelt élettel a szikrázó fényben, porral teli ráncai vidáman rakoncátlankodtak, úgy festettek, akár a földeket felszabdaló kis ösvények. Az öreg végül leült velem a buja lombkoronájú fa alá, és azon a napsütötte délutánon mesélni kezdett magáról." Az idős férfi, Fu-kuj egyes szám első személyben elbeszélt históriáját a fiatal népdalgyűjtő elvileg változtatás nélkül idézi, de arra, hogy itt egy hallgató általi közvetítés történik, mindössze pár alkalommal utal a szöveg.
A fáradt, mégis derűs férfi egy nap leforgása alatt, időrendi sorrendben haladva rekonstruálja életét, fiatalságát, eltékozolt vagyonának történetét, majd a fiával, lányával és feleségével leélt küzdelmes életét.
A főhős egy család történetét vázolja fel, és közben a kínai történelem fontosabb eseményeire is reflektál. Nem nevesíti az történéseket, pusztán annyit idéz fel belőlük, amennyi a családja mindennapi életére hatással volt. A huszadik század második felének Kínája pedig nem a legszebb arcát mutatja ‒ a folyamatos politikai hatalomátvételek, az elhurcolások, kivégzések, a gyakori éhezés szinte hétköznapi történésekként jelennek meg Fu-kuj elbeszélésében. Az édesanyjának próbál orvost szerezni a városban, amikor teljesen váratlanul, fegyveres kényszert alkalmazva besorozzák, és elhurcolják egy több hónapon át tartó háborúba (ő maga még azt sem tudja, kinek az oldalán és hol harcol), ahonnan hazatérve a falvak kommunákká alakítása várja. Minden jószágukat, vagyontárgyukat be kell szolgáltatnia, a földeket közösen művelik a falu lakói, és munkabírásukkal arányban ételegységeket kapnak az együtt megtermelt terményekből. Később visszakapják a földeket, ekkor azonban Mao kulturális forradalma miatt az addigi intézmények, szervezetek megszűnnek, az egykori funkcionáriusokat, elöljárókat, meghurcolják, kivégzik. Bár a falu élete viszonylag nyugodt (csak a brigádvezetőt vegzálják), a városban mindennaposak a lincselések, a gyilkosságok. Mindezen történelmi fordulatok hátterében állandó az éhezés, a szegénység, a kilátástalanság.
A magával ragadó, könnyen olvasható szöveg a szakadozottan, fragmentumokban ábrázolt történelmi háttér elé egy tragikus sorsú család életét festi: Fu-Kuj idővel mindenkit eltemet, akit szeret; apjával indul a sor, és egyetlen unokájával zárul.
Mindenkit elveszítve, öregen végül megvesz egy kizsigerelt, pusztulásra ítélt ökröt, akit saját magáról Fu-kujnak nevez el. Az összetört, halálra dolgoztatott állatot éppen elpusztítani készülnek, amikor közbelép, és a többiek számára nevetséges módon megvásárolja a szegény párát. Az ökörben tulajdonképpen felismeri önmagát: öregségét, nyomorúságát, agyondolgozott életét, mely egyre inkább a végéhez közeledik.
A családtörténeti és történelmi szál összefonódásában egy fejlődésregény bontakozik ki: a családi vagyont elkártyázó, terhes feleségét megrugdosó, arrogáns, afféle tékozló fiúként ábrázolt hősből szerető férj, gondos apa válik, aki sorscsapásokkal teletűzdelt élete végére olyan bölcsességre tesz szert, melynek birtokában úgy néz vissza az életére, mintha nem is a saját fájdalmas sorsát idézné föl, hanem kívülről tekintene valakire.
A beletörődés, a sztoikus nyugalom határozza meg öregségét, pedig fiatalkorában rengeteget szenved, sokat sír, sőt, van, hogy üvölt fájdalmában.
Fu-kuj a férfi, a családapa, aki elveszített mindent, aki nem tartozik a világnak semmivel, csendben, rezignáltan készülődik a halálra, tapasztalatainak sora még egyfajta békés derűvel is megajándékozza. Azt az embert látjuk emlékezni, akinek már nincs mitől tartania, akitől már nem lehet elvenni semmit: "Ha túl sokat gondolok a régmúlt időkre, elszomorodom, de néha egyfajta megnyugvást is érzek, mivel a családom minden egyes tagját én temettem el, én ástam meg a sírjukat ezzel a két kezemmel, ezért egy nap, amikor majd rám kerül a sor, nincs ki miatt aggódnom." A realista, olykor naturalista elbeszélésmód technikai eljárásait alkalmazó, egyszerű, puritán szövegben azonban nemcsak a főhős, de a mellette felbukkanó egyéb szereplők is életre kelnek, és a realista történetmondói hagyományhoz hűen árnyalt jellemekként jelennek meg az olvasó előtt. Ugyan Fu-kuj az, aki mindenkit túlél, de a női karakterek szívóssága és kitartása is szembetűnő. Mikor a főhős elveszíti a családi vagyont, apja belehal a bánatba, anyja viszont sokáig mellette van, segíti a fiát. Fu-kuj felesége, Csia-csen kitartóan (eleinte érthetetlen módon) ragaszkodik férjéhez, és noha a regényben többször is a sír szélére kerül, mindig képes folytatni, akkor is dolgozik, mikor állni is alig tud a lábán. Fu-kuj lányáról ugyanez elmondható: a siketnéma lány kitartása, önfeláldozása nem ismer határokat. Ezek az erős, szívós nők a család összetartásának zálogai, ők azok, akiktől életre kel, megelevenedik a közösség. Még akkor is, ha a huszadik század második felének Kínájában a nő másodlagos lény, aki felett a férfiak rendelkeznek.
Nemcsak a nők kiszolgáltatott és függő helyzete jelenik meg a Kína hétköznapjaiba is beavató regényben, hanem sokat megtudhatunk a falvak szerkezetéről, az emberek közötti viszonyokról, arról, hogyan zajlik egy kínai leánykérés, milyen díszletek között telnek a hétköznapok.
Az európai olvasó számára szokatlan lehet például az egymás háton való cipelése. A gazdagoknak kijár, hogy a szolgák a hátukon vigyék el őket a több kilométerre fekvő városba (eleinte Fu-kuj is ilyen úrifiú, akinek nem kell gyaloglással fárasztania magát), de gyakori, hogy a férj viszi a feleségét, a fiatal az idősebbet, és végül a halottakat is háton szállítják a végső nyughelyükre.
Az Élni címe mintha azt üzenné, ebből a kötetből megérthetjük, mit jelent élni; de a regény nem von le általános következtetéseket, nem summázza az élet lényegét. Bemutat egy sorsot a sok közül, és megmutatja, hogy ezt is jelentheti az élet, mint ahogy annyi mást is. És - bár soha nem mondja ki - mintha arra is célozna, hogy az emberi lét, akármilyen is, tele van örömteli percekkel, és persze csordultig van bánattal és fájdalommal is ‒ esetleges, kinek mennyi jut belőle. De minden élet teljes jogú élet, és mindenkinek csak egy van belőle, az, amit épp most él.
JÜ HUA: Élni
Ford.: Zombori Klára, Helikon, 2020, 256 oldal