HAN SHAOGONG

Tanulmányok

ZOMBORY Klára:  

Önálló életet élő szavak -

Néhány gondolat Han Shaogongról, a "gyökérkeresőkről" és a Maqiao szótárról

"A szavak önálló életet élnek. Szaporodnak, vég nélkül alakulnak, tömörülnek és szétoszlanak, sodródnak, elsorvadnak és túlélnek, személyiséggel és érzelmekkel rendelkeznek, virágzanak, hanyatlanak és kihalnak." (Maqiao szótár - Utószó)

HAN Shaogong a nyolcvanas évek derekán újjáéledő kínai irodalom ún. "gyökérkereső" mozgalmának és irányzatának a szószólója és egyik legjelentősebb képviselője.

1953-ban született Changshában, Hunan tartomány székhelyén. Általános- és középiskolás éveit a "kulturális forradalom" (1966-76) káoszának az időszaka határozza meg. Kezdetben lelkes vörösgárdista, majd 1968-ban rengeteg sorstársához hasonlóan a "fel a hegyekbe, le a falvakba" kampány keretében - azaz a városokban fölöslegessé vált tomboló vörösgárdisták kitelepítésekor - tizenöt évesen vidékre kerül, mint "tanult fiatal". Hat évet tölt Hunan tartomány - Maqiaóhoz hasonló - elmaradott falvaiban, ahol a "parasztoktól tanulva" mezőgazdasági munkát végez, de szabadidejében már ekkor is írogat. Csak 1974-ben kap állást a Járási Kulturális Központban, majd 1978-ban felvételt nyer a Hunani Tanárképző Egyetem kínai irodalom szakára. 1979-től tagja a Hunani Írószövetségnek. A diploma megszerzése után szerkesztőként dolgozik, de ekkorra már országosan elismert író. 1985-ben jelenik meg nagyhatású esszéje, Az irodalom gyökerei (Wenxue de gen) az Író (Zuojia) című folyóiratban, melynek révén több más írótársával[1] együtt egy merőben új irányzat - a "gyökérkeresők" ("xungen wenxue")- elindítójává, szószólójává, majd egyik legjelentősebb képviselőjévé[2] válik. Jelenleg a trópusi Hainan-szigeten él és dolgozik.

A politikai enyhülés, az anyagi gazdagodás és az életszínvonal emelkedésének hatására a 80-as évek első felében megélénkült a kulturális élet, megnőtt az érdeklődés a nemzeti kultúra iránt. Konferenciákat[3], vitafórumokat tartottak, s egyre több klasszikus kínai kultúrával foglalkozó könyv, publikáció jelent meg. A fordításirodalom is hihetetlen méreteket öltött, amelyet mennyiségben és minőségben az 1919-es "május negyedike mozgalom"[4] időszakának terméséhez lehet hasonlítani. Ez a "kulturális láz" igen hamar éreztette hatását az irodalomban is: az írók egy része a tartalmi és formai kísérletezést választotta (mint például Su Tong, Can Xue, Yu Hua, Ge Fei stb.)[5], ugyanakkor egyre több író vallotta, hogy az irodalomnak foglalkoznia kell a nemzeti kultúrával. Úgy gondolták, hogy az írásnak mindenekelőtt "nemzetinek" kell lennie, s csak ezt követően "nemzetközinek". Han Shaogong a fentebb említett esszéjében így ír erről: "Az irodalomnak vannak gyökerei, amelyek mélyen a hagyományos kultúrában leledzenek. Ha a gyökerek nem mélyek, akkor nehezen hoznak hajtást.". De mik is ezek a "gyökerek"? "Filozófiai és társadalmi trendek, egy közösség tagjainak a morálról alkotott véleménye, a természethez való viszonya, gondolataik kifejezésének a módozatai...". Fiatal írók önszántukból, vagy különböző politikai kampányok áldozataiként több évig éltek Kína távoli peremvidékein, nemzetiségi területein, együtt az ottani lakossággal, sokan megtanulták a helyi nyelvet, nyelvjárást is. Szinte lehetetlenség általánosítani, mert mindenki más-más irányba "indult el" földrajzilag, a témát és a művészi kifejezőeszközöket tekintve egyaránt. Műveikben megjelenik a konfucianizmus, a taoizmus, a sámánizmus, a kannibalizmus, különféle népszokások, folklór, babonák, és még folytathatnánk a sort. A "hősök" általában egyszerű emberek: nomádok, vadászok, halászok, hegylakók, akik gyakran teljesen elzártan élnek a világtól. A "gyökérkeresés", azonban nem csupán tradicionális, hanem művészi értékek kutatása is, valamint az ember és a kultúra lényegének és értelmének a keresése. Néhány év után azonban csökkent a "gyökérkereső"-lelkesedés, mert a legtöbben csak elmaradottságra, primitívségre, barbárságra, csökevényekre találtak - pont az ellenkezőjére, mint amiért elindultak, ugyanakkor maradandó remekművek születtek Han Shaogong, Jia Pingwa, A Cheng, Wang Anyi, Zhang Chengzhi, Mo Yan és még sok kiváló szerző tollából.

A "gyökérkeresők"-kel kapcsolatban fontos megemlíteni a kínai filmművészet ú.n. "ötödik nemzedékét", azaz a "kulturális forradalmat" követően a Pekingi Filmakadémián 1982-ben elsőként végzett évfolyamot. A mára már világhírű rendezők - Zhang Yimou és Chen Kaige, hogy csak a legnevesebbeket említsem - nemzetközileg is ismertté tették a kínai "gyökérkeresők" alkotásait. E nemzedék alkotói életkorukból fakadóan hasonló élményanyagból, történelmi tapasztalásból és katasztrófákból táplálkoztak, mint a "gyökérkereső" írók, akiknek gyakran választották egy-egy regényét, novelláját forgatókönyvük alapanyagául, mint például: A gyerekek királya (író: A Cheng; rendező: Chen Kaige), A vörös cirokmező (író: Mo Yan; Rendező: Zhang Yimou), Judou (író: Liu Heng; Rendező: Zhang Yimou).

Han Shaogong 1996-ban egy Kínában újszerű írással, egy szótárregénnyel lépett a nagyközönség elé - ez a Maqiao szótár. A regény megjelenését heves támadások követték, mert Hant kritikusai azzal vádolták, hogy a regény ötletét Milorad Pavić Kazár szótárából[6] merítette, amit Han élesen elutasított. A támadás inkább "reklámot", semmint becsületvesztést okozott Hannak, akinek eredeti - a regény elolvasása után efelől semmi kétség - és erős kínai színezetű műve hatalmas olvasótáborra tett szert, számos elismerést kapott, s a befolyásos, évtizedek óta működő Ázsia Hetilap (Yazhou Zhoukan) beválasztotta a "Száz legjobb 20. századi kínai regény" közé Lu Xun, Lao She, Shen Congwen, Mao Dun, Ba Jin, Yu Hua, Su Tong és sok más kiváló szerző alkotása mellé.

A regényt egy "világvégi" dél-kínai hegyifalu, Maqiao kicsiny közössége által használt nyelv sajátos kifejezései, és ezek hosszabb-rövidebb magyarázatai - több mint száz szótár-, vagy még inkább lexikon szócikk - alkotják, amelyeken keresztül színes kép tárul elénk a faluközösség átlagos és különc tagjairól, a helyiek furcsa pszichéjéről, szokásairól, babonáiról, öröméről-bánatáról, az odatelepített "tanult fiatalokról", a hely történelméről, jellegzetes "tartozékairól", de megjelenik a "kulturális forradalom" és a maoizmus szarkasztikus bírálata is. A regényben - a szerkezetéből kifolyólag - hiába keressük a hagyományos cselekmény-főhős vonulatot: a történetek, anekdoták, referenciák és megjegyzések lazán és az időrend mellőzésével kapcsolódnak össze. A szerző így vall erről a regény Juhar-démon szócikkében: "Mielőtt hozzáfogtam volna e könyvhöz, úgy gondoltam, hogy külön-külön megírom minden egyes maqiaói dolognak a történetét. Több mint tíz éve írok fikciót, de egyre kevésbé szeretek regényt olvasni és írni - és itt természetesen a hagyományos, erős cselekményközpontú fikcióra gondolok; amelyben a főhős, a meghatározó cselekményszál és hangulat korlátozza az író és az olvasó látóterét, és mint ilyen nem ad alkalmat "kitekintésre". (...) De rövid gondolkodás után rá kell döbbennünk, hogy a valós élet leggyakrabban nem ilyen; nem fűzhető föl egyetlen kizárólagos, mindent meghatározó ok-okozati vonalra. Egy ember sokszor két, három, négy, vagy akár még több ok-okozati szálon is megjelenik, és ezen kívül még számos más tényező is létezik, amely egytől-egyig életünk nem elhanyagolható részét alkotja. Miféle létjogosultsága lehet e bonyolult, összefüggő ok-okozati-háló tükrében a regény kizárólagos vonulatának (szereplők, cselekmény, hangulat)? (...) A hagyományos regényekből kimaradó dolgokat gyakran "lényegtelennek" minősítjük. Csakhogy amikor a vallási hatalomnak tulajdonítják a legfőbb jelentőséget, akkor a tudomány lényegtelen; amikor az embernek tulajdonítanak kizárólagos jelentőséget, akkor a természet lényegtelen; amikor a politikának tulajdonítanak túlzott jelentőséget, akkor a szerelem lényegtelen; amikor a pénznek tulajdonítanak egyedül jelentőséget, akkor pedig a művészet lényegtelen. A világ miriád dolgát én egyaránt lényegesnek gondolom; és azt gyanítom, hogy bizonyos dolgok azért tűnhetnek időről-időre "lényegtelennek", mert áldozatául esnek az író illetve az olvasó értékítéletének, és mint ilyenek nem kerülnek az érdeklődés középpontjába. Az értékítélet nyilvánvalóan nem velünk született ösztön, épp ellenkezőleg, időről-időre változó divat, szokás és társadalmi trend - gyakran olyan formában jelenik meg, amilyenné egy regény formál minket. Másként fogalmazva, a fikció hagyományában rejtőzködő ideológia, amely csak rajtunk keresztül képes örökösen reprodukálni önmagát."

Han Shaogong a "kitekintések" és "minden-részlet-lényeges-lehet" ars poeticáját alapul véve felvillanó képekből bontakoztatja ki izgalmas epizódjait Kilenczsebesről, a dúsgazdag koldusról, akit mint ilyet lehetetlenség osztályba sorolni; a taoista "halhatatlanokról", akik nihilizmusukkal az "új társadalom" peremén valósítják meg politika-független létüket; Wan Yuről, a nőcsábász, de mint halálakor kiderül "sárkány"-nélküli, azaz kasztrált énekesről; a környék hírhedt-igazságosztó banditavezéréről, Ma Wenjiéről, és még folytathatnánk a sort. Ugyanakkor szembesülünk a nyelv esetlegességével, és azzal is, hogy a szavak valóban önálló életet élnek: a "tudományosság" jelenthet restséget, a "felvilágosultság" balgaságot, az "öcs" nővért; a "drága élet", korai (férfiak esetében 36, nők esetében 32 év alatti) halált; minden lehet "édes", még a hal, a hús, a csilipaprika és a főtt rizs is; a "vég" pedig a kezdetre is utalhat.

Felhasznált irodalom:

• CHEN Meilan: Wenxue sichao yu dangdai xiaoshuo (Irodalmi áramlatok és a kortárs széppróza), Wuhan Daxue Chubanshe, 1994

• CHEN Sihe: Zhongguo dangdai wenxueshi jiaocheng (A kortárs kínai irodalomtörténet tankönyve), Fudan Daxue Chubanshe, 1999

• Pangyuan CHI - David Der-wei WANG: Chinese Literature in the Second Half of a Modern Century - A Critical Survey, Indiana University Press, 2000

• HAN Shaogong: Maqiao cidian (Maqiao szótár), Zuojia Chubanshe, 1996

• Claire HUOT: China's New Cultural Scene: A Handbook of Changes, Duke University Press, 2000

• Bonnie S. McDOUGALL - Kam LOUIE: The Literature of China in the Twentieth Century, Columbia University Press, New York, 1997

• ZHANG Xuejun: Zhongguo dangdai xiaoshuo liupaishi (A kortárs széppróza irányzatainak a története), Shandong Daxue Chubanshe, 1996

[1] Li Hangyu: Szabadítsuk ki a "gyökereinket" (Zuojia, 1985/9), Zheng Wanlong: A gyökereim (Shanghai Wenxue 1985/5), A Cheng: A kultúra határozza meg az emberiséget (1985/07)

[2] Leghíresebb, legtöbbet idézett "gyökérkereső" kisregénye, a Papapa (Bababa) a Nők egy fedél alatt - Mai kínai kisregények (Európa, 2003) kötetben olvasható Zombory Klára fordításában.

[3] Egyik legjelentősebb a Hangzhoui Szimpózium 1984-ben, amelyet követően az irodalmi folyóiratok hasábjain folytatódott a polémiai a "gyökerekről"

[4] A "május negyedike mozgalom" a Kína számára megalázó békeszerződés elleni diáktüntetésként indult, de e politikai eseményhez szorosan kapcsolódik a kultúra és az irodalom megújulása is, amelynek az egyik legjelentősebb vívmánya, hogy a "baihua", azaz a "beszélt nyelv" fokozatosan kiszorította az irodalomból a veretes, az átlagember számára nem vagy nehezen érthető "wenyan"-t, azaz a klasszikus kínai nyelvet.

[5] A kínai szakirodalom - és egyre inkább az angolszász szakirodalom is - összefoglalóan "avantgárd" ("xianfeng") jelzővel illeti a kísérletező írók ezen csoportját.

[6] Magyarul: Milorad Pavić: Kazár szótár (Cartaphilus Kiadó, 2006); Fordította: Brasnyó István

Kortárs kínai írók adatbázisa
©Zombory Klára
©SERAPIS