RÉSZLET AZ ISTENEK BIRTOKBA HELYEZÉSE CÍMŰ

MING-KORI REGÉNYBŐL 2.

Fordító: Tokaji Zsolt

13. fejezet

Első Szent elfogja Szikla Hölgyet

Ott tartottunk, hogy Nuozha a Drága Erény Kapujánál Ao Guang nyakára tiport. A sárkánykirály feltornázta fejét, paslogott körbe erősen, mígnem megpillantotta Nuozha-t. Tajtékzott is dühödten, amiért az a földre terítve a nyakára hágott, s ekként szapulta:

– Te kis felfuvalkodott gazfickó! A tejfogaidat sem hullattad el, még ott a tojáshéj a fenekeden, de máris kegyetlenül lemészároltad jaksámat és fiamat, a harmadik herceget. Nem volt ő az ellenséged, ám te még az ínakat is kitépted a testéből. Megbocsáthatatlan bűneidet most meg azzal tetézed, hogy itt, a Drága Erény Kapujában még engem, a fellegeket terítő, esőt támasztó isteni lényt is a földre henterítettél. Oly sértés ez az Éggel szemben, hogy azzal sem vezekelhetnél, ha tested húsát nyesegetnéd is le!

Nuozha úgy annyira felgerjedt a sárkánykirály szavait hallva, hogy szíve szerint azonmód agyon csapta volna a karikájával, csakhogy ugye Legelső Szent ezt határozattan megtiltotta neki. Még szilajabbul taposta hát lábával a sárkánykirályt, miközben azt kiáltozta:

– Elhallgass már végre, te vén iszaplakó géb, mert menten halára sújtalak! Mit nekem az? Ugyan, mit tudsz te énrólam? Én biza Qianyuan-hegy Aranyfény-barlangjában lakó Fölséges Legelső Szent tanítványa, az Isteni Gyöngy szelleme vagyok. A Jáde Űr Palota rendeltetéséből szállottam alá és öltöttem testet a Chentang-szorosban Li helyőrségparancsnok fiaként. Merthogy a Shang-háznak bealkonyult, és a Zhou lép majd helyébe. Mikoron pedig majd Jiang Ziya leereszkedik a hegyről, élcsapatát én fogom vezetni Zhaoge ellen. Épp csak hűsítő fürdőt vettem a Kilenc-kanyar folyóban, amikor azok ketten hepciáskodni kezdtek velem. Igen, agyon csaptam mindkettőt. Na és? Semmiség az! Te meg jössz itt bepanaszolni? Mesterem megmondta, még ha ilyen, magadfajta vén bolondokat nyúvasztanék is meg, annak sem lenne semmi következménye.

– Üss csak, üss, te kis vakarék! – rivallt rá Ao Guang.

– Ütlek is, ha már így akarod – felelte Nuozha, majd öklét meglódítva, egyszer alul, egyszer felül, egy szuszra tízszer-húszszor lesújtva püfölte végig a sárkánykirály testét. Jajveszékelve kiáltozott Ao Guang, míg nem Nuozha egyszer csak így szólt: – Ej, de kemény egy vén bőr vagy te! No, egyet se félj, nem verlek már tovább. Hanem az a régi mondás járja, hogy "úgy félti a sárkány a pikkelyeit, mint a tigris az irháját".

Azzal egyetlen mozdulattal félig letépte Ao Guangról a köntösét, s így szabaddá lett bal vállának pikkelyes része. Nuozha belevájta ujjait, és vagy negyven-ötven pikkelyt menten le is kapart róla. Mikor aztán friss vér serkent, csurrant Ao Guang vállából, a fájdalom csontja velejéig hatolt, kínjaiban így kiáltott:

– Könyörülj meg életemen!

– Ha azt akarod, hogy megkönyörüljek rajtad, tégy le arról, hogy bepanaszolj a Jáde Császárnál, és gyere el velem a Chentang-szorosba, akkor meghagyom az életed. Ha nemet mondanál, habozás nélkül menten agyoncsaplak a Világmindenség Karikámmal.

Ao Guang dehogy mert volna nemet mondani az utálatos kis fickónak, mindenbe beleegyezett, Nuozha pedig felsegítette őt.

– Azt hallottam – szólt Nuozha, még mielőtt útnak indultak volna –, hogy a sárkányok képesek mindenféle módon átváltoztatni testüket. Ha akarják, akkorák lesznek, mint az ég oszlopai, vagy elrejtőzhetnek akár egy mustármagban is. Attól tartok, netán kereket oldanál, én meg bottal üthetem a nyomodat. Nosza, változz csak át valami kisebb kígyóvá, hogy haza tudjalak vinni magammal!

Mit volt mit tenni, Ao Guang átváltozott egy zöld kígyócskává, Nuozha pedig felkapta és köntöse ujjába rejtette. A Drága Erény Kapujától egy szemhunyásnyi idő alatt a Chentang-szorosban termettek. Amikor jelentették Li Jingnek, hogy fia hazaérkezett, a helyőrségparancsnok egy cseppet sem örült. Szemöldök ráncolva hallgatta Nuozha bocsánatkérését.

– Merre jártál? – kérdezte végül.

– Elmentem a Déli Mennyei Kapuhoz, és megkértem Ao Guang bácsikámat, hogy ne panaszoljon be. Aztán meg visszajött velem.

– Te hazug kis szörnyeteg! – rivallt rá Li Jing. – Még hogy a mennyek kapujához?! Nem átallod hazugságokkal traktálni a szüleidet?

– Ne légy mérges, papa – szólt Nuozha –, Ao Guang bácsikám mindjárt megerősíti szavaimat.

– Már megint milyen zagyvaságokat hordasz itt össze? – fortyogott tovább Li Jing. – Ugyan hol van Ao Guang?

– Ehun, ni! – mondta Nuozha, s azzal előhalászta köntöse ujjából a zöld kígyócskát.

Mihelyt a földre ért a kígyócska, hűs szélfuvallat támadt, Ao Guang pedig felöltötte emberi alakját.

– Bátyámuram, hát te meg? – hebegett ijedtében Li Jing.

Ekkor Ao Guang nagy haragosan töviről-hegyire elmesélte mi s hogyan történt a Déli Mennyei Kapunál, majd összekarmolt vállát is megmutatta Li Jingnek.

– Hát ilyen egy gyűlöletes szörnyeteget nemzettél. Össze fogom hívni a mind a négy tenger sárkánykirályát a Varázsköd Teremben, hogy együtt tegyünk panaszt a Jáde Császár őfelségének.

Beszéde végeztével könnyű szellővé változott és elillant.

Li Jing dühében a lábával nagyot dobbantva így szólt:

– Egyre jobban elmérgesedik ez a dolog. Mi tévők legyünk most?

Nuozha térdre ereszkedett előtte és azt mondta:

– Papa, mama, nyugodjatok meg! Amikor én mesteremhez fordultam segítségért, ő felvilágosított afelől, hogy fiatok nem egyszerű földi halandó, hanem küldetéssel rendelkezem. A Kunlun-hegyi Jáde Űr Palota rendeltetése volt, hogy ide szülessek. Még ha a négy tenger mindegyik sárkánykirályát elpusztítanám, az sem számítana. Minden jelentős dologban számíthatok mesterem támogatására. Ne aggodalmaskodjatok hát tovább!

Li Jing a Taót értő tudósember lévén, értette a misztikum rejtélyeit. Azok alapján pedig, hogy fia képes a levegőégben járni, hogy a Déli Mennyei Kapunál legyűrte Ao Guangot, immár bizonyos volt abban, hogy Nuozha csakugyan valami nagy feladatra rendeltetve született e világra. Yin asszony anyai szeretettel nézte Nuozha-t, ám apja még mindig mérgelődött.

– Mit téblábolsz még itt? – törte meg végül a csendet az anyja. – Eredj, játssz hátul az udvaron!

Nuozha szófogadón kiment a hátsó kertbe, ahol csak unatkozva üldögélt egy darabig. Aztán fogta magát, kisurrant a kert kapuján, és egyenes a szorost védő fal tornyába ment, hogy ott élvezze a hűsítő szellőt. Ez idő tájt ugyanis pokoli hőség volt, és itt némi enyhülést lelhetett. Korábban még soha nem járt itt, egészen lenyűgözte a látvány. A lenyugvó nap fényében az ég akár egy tüzes ernyő borult a zöldellő füzekkel sorjázott a tájra. Alant pedig gyöngyöző homlokú emberek jöttek-mentek, kezükben szaporán járt a legyező.

Egyszer csak valami fegyverre lett figyelmes, amit otthagyhattak a falon: egy hatalmas íj, ami a Világűr Íja volt, és három nyíl, melyek az Eget Rengető Nyilak nevet viselték. Nuozha ekként okoskodott magában: "Mesterem azt mondta, hogy én fogom vezetni az élsereget a Shang-ház ellen. Mikor máskor kezdeném el a gyakorlást a hadi dolgokban, ha nem most? Vétek lenne nem kihasználni az alkalmat, ha már úgyis itt van ez az íj, meg a nyilak." Felmarkolta hát az íjat, az egyik vesszőt a húrra helyezte, megfeszítette és délnyugati irányba előtte. A nyíl vörös fénycsíkot húzva, süvítve hasította a levegőt. Nuozha nem tudhatta, hogy ez az íj és a nyilak a Chentang-szorosban őrzött drága kincs. A Világűr Íját és az Eget Rengető Nyilakat hajdanán maga a Sárga Császár használta még, ezekkel győzte le ellenségét, Chiyou szörnyet. Azóta ezt az íjat senki emberfia nem volt képes kifeszíteni. Ő meg csak úgy felragadta és kilőtte az egyik nyilat vele. Az a vessző pedig bizony meg sem állt egészen a Csontváz-hegy Fehér Csont-barlangjáig, ahol Szikla Hölgy, a tündér lakott. Volt ennek a tündérnek két tanítványa. Az egyiket Jáde Felhő Legénynek, a másikat pedig Színes Felhő Legénynek hívták. Jáde Felhő Legény épp gyógyfüvet szedegetett kosarába, amikor a nyílvessző egyszer csak a torkába fúródott, ő pedig menten holtan terült el. Kevéssel később, Színes Felhő Legény rátalált társa holttestére, s azonmód sietett jelenteni az esetet mesterüknek, Szikla Hölgynek. Szikla Hölgy kiszaladt a barlangból, egyenest tanítványa testéhez. Első pillantásra felismerte az Eget Rengető nyílvesszőt:

– Ezt a nyilat a Chentang-szoros parancsnoka, Li Jing őrzi, tehát csakis ő lőhette ki – állapította meg. – Ó, Li Jing, amikor elbuktad, hogy halhatatlanná lehess, én javasoltam mesterednek, hogy engedjen el a hegyről, hogy az emberek világában vagyont és rangot szerezhess. Most azonban, hogy vitted is valamire, nemhogy hálás nem vagy nekem mindezért, hanem még egyik tanítványomat is megölted. – Majd másik tanítványához fordulva így folytatta: – Színes Felhő Legény, ügyelj a barlangra míg távol leszek. Elmegyek Li Jinghez és bosszút állok.

Szikla Hölgy felszállt zöld főnixe hátára, és az égen keresztül szárnyalva hamarost meg is érkezett a Chentang-szoroshoz.

– Li Jing, jer elő, beszédem van veled! – kiáltott be hangosan.

Li Jing el sem tudta képzelni, ki szólítja őt, kisietett hát. Amikor megpillantotta Szikla Hölgyet, leborult előtte mondván:

– Érkezésedről nem volt tudomásom, bocsásd meg hát nekem, hogy nem jöttem ki eléd.

– Jól elvetetted már így is a sulykot, felesleges hát itt szép szavakkal hajbókolnod – rivallt rá Szikla Hölgy.

Előhúzta Felhő-ragyogás Kendőjét és ráborította Li Jingre. Felnyalábolta és magával vitte barlangjához, ahol leszállott főnixe hátáról. A barlangban ő maga gyékényszőnyegére telepedett, Li Jing pedig előbújva menten térdre borult előtte.

– Li Jing, nem jártál sikerrel a halhatatlanná válás útján, ám vagyont és rangot szereztél az emberek között. Elfelejtetted volna, hogy kinek köszönheted mindezt? Ahelyett, hogy hálás lennél, ellenem fordultál, s lenyilaztad tanítványomat, Jáde Felhő Legényt. Mégis, mire véljem tettedet?

Li Jing semmit nem tudván a történtekről, értetlenül így szólott:

– Úrnőm, miféle bűnöket olvasol a fejemre?

– Tagadod tán, hogy orvul ellenem fordultál, és lenyilaztad tanítványomat? – kérdezte Szikla Hölgy.

– Szabadna látnom azt a nyilat? – szólt Li Jing. Ekkor Szikla Hölgy elővette a szóban forgó nyílvesszőt és átadta neki. Li Jing alaposan megmustrálta, s ijedten így szólt: – Ez bizony a Világűr Íjának egyik Eget Rengető Nyila, amit a Sárga Császár őfelsége hagyott örökül. A Chentang-szorosban lenne a helye, ahol kincsként őrizzük. Nincs oly ember, ki képes lenne megfeszíteni és lőni vele. Több mint különös, ha tanítványoddal csakugyan ez a nyíl végzett. Ha hiszel ártatlanságomban és hazaengednél, az életemre esküszöm, kiderítem az igazságot, felkutatom, ki lőtte ki a nyilat, és elébed hozom, hogy magad ítélkezz felette, úrnőm.

– Nos, legyen – egyezett bele Szikla Hölgy. – Most hazaengedlek. Ám ha mégsem tartanád a szavadat, mestereddel foglak előállíttatni. Eredj hát!

Li Jing kezében a nyílvesszővel hazatért. A szoros kapujában már asszonya várta izgatottan toporogva.

– Férjuram, hát te meg hová lettél egyszeriben? – szegezte neki a kérdést. – Már egészen halálra izgultam magam.

Li Jing egy nagyot sóhajtott, majd töviről-hegyire beszámolt a történtekről, és végezetül azt mondta:

– Senki nem lenne képes kilőni ezt a nyilat. Csak nem megint Nuozha fiunk a ludas?

– Képtelenség! – jelentette ki Yin asszony. – Még el sem rendeződött az ügye Ao Guanggal, miért keverné magát máris egy másik bajba? Máskülönben pedig kötve hiszem, hogy ő képes lenne kifeszíteni azt az íjat.

Hosszú töprengést követően Li Jingnek végül támadt egy ötlete. Gyorsan Nuozha-ért küldetett, akit kisvártatva elé is hoztak. Nuozha leborulva köszöntötte apját, aki így szólt hozzá:

– Említetted gyermekem, hogy mesteredtől tudod, sereget kell majd vezetned Zhou király ellen. Miért nem gyakorlod hát az íjászatot és a lovaglást, hogy minél vitézebbül helyt tudj majd állni?

– Bizony leghőbb vágyam volna ez. Ezért épp az imént is gyakoroltam már a falon. Találtam ott ugyanis valami íjat, meg nyilakat, fogtam hát és kilőttem egy vesszőt. Csodás vörös ragyogással hasított át az égen, aztán eltűnt valahol a messzeségben.

– Ó, te megátalkodott, mihaszna kölök! – förmedt rá dühösen Li Jing. – Még az az ügyed sem rendeződött el, hogy megölted a sárkánykirály harmadik fiát, máris újabb kalamajkát kevertél.

Yin asszony csak állt szótlanul, Nuozha pedig el sem tudta képzelni, hogy apja mire utal.

– Most megint miért? – kérdezte durcásan. – Ugyan, mi rosszat csináltam?

– Azzal a nyílvesszővel lelőtted Szikla Hölgy egyik tanítványát – magyarázta Li Jing. – Elragadott a barlangjába, hogy életemet vegye, de mert ártatlannak bizonyultam, hazaengedett azzal a megkötéssel, hogy felkutatom a bűnöst. Honnan tudhattam volna, hogy te voltál az? El kell hát menned Szikla Hölgyhöz, és el kell mondanod neki, mit tettél.

– Csillapodjék dühöd, papa! – szólt Nuozha. – Hol lakik ez a Szikla Hölgy? Hol volt a tanítványa? Hogyan nyilazhattam volna le? Szerintem csak vádaskodik.

– Szikla Hölgy a Csontváz-hegyen a Fehér Csont-barlangban lakik, te pedig igenis lelőtted a tanítványát. Eredj, nézd meg a saját szemeddel – mondta Li Jing.

– Legyen hát, ahogy akarod, papa, menjük el együtt ahhoz a Fehér Csont Barlanghoz – egyezett bele Nuozha. – Ám, ha kiderülne, hogy mégsem én vagyok a bűnös, még mielőtt hazajönnénk, jól elagyabugyálom azt a némbert. Menj hát előre, papa, én meg majd követlek.

Apa és fia megnyergelvén a föld elemet, hamarost a Csontváz-hegyen termettek.

– Várj itt kint – szólt ekkor Li Jing. – Én bemegyek és bejelentelek Szikla Hölgynek.

– Itt leszek – szólt sandán vigyorogva Nuozha. – Alaptalanul vádol, nagyon kíváncsi leszek, hogy mit szándékozik tenni velem.

Li Jing bement hát a barlangba, ahol Szikla Hölgy mihelyt megpillantotta, neki szegezte a kérdést:

– Nos, ki lőtte le tanítványomat, Jáde Felhő Legényt?

– Alighanem a mihaszna fiam, Nuozha volt az – válaszolta alázatosan Li Jing. – Rendelésed szerint elhoztam magammal, odakint várakozik a barlangod előtt.

Szikla Hölgy Színes Felhő Legényhez fordult, s így utasította:

– Menj, és szólj neki, hogy bejöhet!

Amikor Nuozha megpillantotta a barlangból kijönni a legényt, ekként okoskodott magában: "Ha itt csetepatéra kerülne sor, hátrányban leszek. Végül is ez itt az ő vackuk. Nem engedhetem, hogy előnybe legyenek. Legjobb lesz, ha elsőként támadok." Elő is kapta hát Világűr Karikáját és torkon hajította vele a tanítványt. Színes Felhő Legény épp csak felkiáltott, és a súlyos sérüléstől máris elterült a földön. Szikla Hölgy fülét, amikor megütötte a kinti lárma, menten kiviharzott. Odakint aztán látja ám, hogy tanítványa, Színes Felhő Legény a földön vonaglik és az életéért küzd.

– Te hitvány kis szörnyeteg – rikoltotta –, hogy van merszed a másik tanítványomat is bántani?

Nuozha szemügyre vette Szikla Hölgyet, aki fején arany halfarok koronát viselt, testén pedig a nyolc jósjel mintás, hosszú vörös köpenyt hordott, kezében hatalmas kardot markolt, amit fenyegetőn lóbálni kezdett. Nosza, több se kellett Nuozha-nak, visszatérítette és megint kézbe kapta karikáját. Amikor Szikla Hölgy felismerte a bűverejű fegyvert, így kiáltott:

– Aha, szóval te voltál az!

Kinyújtotta karját és egyetlen mozdulattal kikapta Nuozha kezéből a karikát. Nuozha nagy rémületében előkapta a hét láb hosszú, Mennyet Fölkavaró Damasztját, de Szikla Hölgy csak hangosan kacagott rajta. Kitárta köntöse egyik ujját, és a Mennyet Fölkavaró Damaszt szépen, engedelmesen beleúszott.

– Nuozha, hadd lám, mily csodákat tanultál még a mesteredtől! – mondta gúnyosan. – Aztán én is megmutatom, minő mágiákat tudok én.

Nuozha-nak azonban a puszta kezein kívül nem maradt más egyéb fegyvere, nyakába kapta hát a lábát és eliszkolt, hogy életét mentse. Ekkor Szikla Hölgy Li Jinghez fordult és így szólt hozzá:

– Nincs már veled dolgom, térj hát vissza otthonodba!

Nem mesélem el, hogy Li Jing miként tért haza, hanem inkább ott folytatom, hogy Nuozha a felhőkön bucskázva, a szélen nyargalva iszkolt menekült lélekszakadva, míg végül megérkezett a Qianyuan-hegy Aranyfény-barlangjához. Belépve a barlang bejáratán leborulva köszöntette mesterét.

– Nuozha, hát te meg mitől vagy ily viharvert? – kérdezte tőle.

– Szikla Hölgy igaztalanul azzal vádol, hogy megöltem a tanítványát – panaszolta zokogva Nuozha. – Kardot rázva jött nekem, hogy levágjon, és még a mesteremtől kapott Világűr Karikát, meg a Mennyet Fölkavaró Damasztot is elvette tőlem. Épp csak el tudtam szökni előle, de most már biztosan odakint van a barlang előtt. Mesterem, nem tudom, mi tévő lehetnék. Könyörögve kérlek, mentsd meg az életem!

– No, te kis gazfickó – csóválta a fejét Legelső Szent. – Eridj hátra az őszibarackfa-ligetbe, és ott várj, amíg nem szólok.

Amikor pedig kiment a barlangja elé, látja ám, hogy Szikla Hölgy haragvó orcával, dühödten toporzékolva csakugyan ott lengeti ádázul kardját. Mikor megpillantotta Legelső Szentet, e szavakkal támadt rá:

– Hitsorsos bátyámuram, tanítványod a tőled tanult praktikával végzett Jáde Felhő Legény tanítványommal, majd pedig a másik tanítványomat, Színes Felhő Legényt is súlyosan megsebesítette a Világűr Karikával, és ezek után még nem átallott rám támadni a Mennyet Fölkavaró Damaszttal. Bátyámuram, add ki nekem Nuozha-t, hadd rendezem vele dolgainkat szemtől-szembe! Ha mégis inkább rejtegetnéd, vigyázz, nehogy magad is bajba keverd!

– Nuozha csakugyan a barlangomban van – válaszolta Legelső Szent. – Nem kerülne semmibe, hogy előhívjam. Ám te mégis csak annyit tehetsz most, hogy elmégy a Jáde Űr Palotába, és felkeresed mesteremet. Ő majd szépen felvilágosít arról, amit egyébiránt itt és most én is elmondhatok neked. Nuozha azért született a világra, hogy a Zhou-ház szent királyának segítségére legyen. Nem fogom hát kiadni őt kényed-kedvedre.

– Nagy tévedésben élsz te, bátyámuram! – nevetett fel gúnyosan Szikla Hölgy. – Ugyan, mivel tudnál engem visszatartani te vagy akár a mestered? Elég hát ezekből a zagyvaságokból, hadd vegyek elégtételt a kölykön tanítványaim miatt!

– Te a garabonciás hit (jie) követője vagy, én pedig a chan híve – kezdte magyarázni higgadtan Legelső Szent. – E tanításoknak közös a gyökere. Mi a chan követői nem voltunk még képesek megtisztulni a vágyaktól, de ezerötszáz éve képezzük már magunkat. A rendeltetésünk, hogy véget vessünk az élet kioltásának. Ezért szálltunk alá az emberek világába, hogy feladatunkat bevégezzük. Mostanra a Shang-ház pusztulásra ítéltetett, és helyébe a Zhou-ház lép és virágzik majd fel. Jiang Ziya a Jáde Császár palotájában birtokba helyezi és kinevezni majd mind az isteneket, kik bőségben és hatalommal uralkodnak majd a világ felett, a három vallás tagjai pedig bejegyeztetnek az Istenek birtokba helyezésének katalógusába. Mesterem megparancsolta minden követőjének, a halandók világába alászállva, támogassák a bölcs új uralkodót. Nuozha valójában a világra született Isteni Gyöngy Szellem, aki abban fogja segíteni Jiang Ziya-t, hogy elpusztítsa a Shang-házat. Ez tehát az ő, a Jáde Űr Palotában elrendeltetett sorsa. Bár tanítványod meghalt, de előbb-utóbb úgyis istenné lesz. Nem búsulnod és gyászolnod kellene, hisz nem szégyen ez, hanem dicsőség. Miért ragadtatod hát el magad, hogy olyasmit tégy, ami nem méltó hozzád?

Szikla Hölgy nem bírta tovább türtőztetni magát, s ekként fakadt ki:

– Meglehet, azonosak a gyökereink, de a képességek dolgában jóval fölötted állok. Nem így gondolod?

Legelső Szent ekként válaszolt:

– A Nap és a Hold finomította, fényezte a lelkemet, míg gyöngyragyogásúvá nem lett. Varázserőmtől megremeg a világmindenség, s kiléptem rég az élet és halál körforgásából. Lábnyomom otthagytam mindenhol a négy tenger köziben, híremet, nevemet mindenki ismeri széles e világban. Ha felkapok a légbe, fellegek az ösvényeim, s amerre csak járok, bíbor főnixek és cinóber vörös darvak gyűlnek körém köszönteni engem.

Sziklahölgy ettől a kioktatástól csak még dühösebb lett, nekirontott hát a szentnek, és kardjával az arcát vette célba. Legelső Szent azonban kitért a támadás elől és bevetette magát a barlangjába. Odabent felmarkolta kardját, és magához vette még egyik titkos fegyverét is, majd a Kunlun-hegy felé fordulva leborult, és ekként imádkozott:

– Bocsásd meg mesterem, hogy eskümet megszegem, és életet kell kioltanom ma ezen a hegyen. – Imája végeztével, kilépett a barlangból, és Szikla Hölgy felé szegezvén kardját így szólt: – Meglehet alapos tudással rendelkezel, de hogy merészelsz az én hegyemen garázdálkodni?

Szikla Hölgy valójában egy felvágatlan szikladarab volt, ám hosszú ezer éveken át az Ég és a Föld titokzatos erői csiszolták, a Nap és a Hold esszenciáját gyűjtötte magába, míg végül emberi formát öltött. Ám nem vált még halhatatlanná, és nyers eredeti természetét sem vetkezte még le. Néhány ádáz összecsapást követően egyszer csak a levegőbe dobta nyolc jósjel mintás Sárkányszakáll Kendőjét, amellyel sikerült elfognia Legelső Szentet.

– Hogyan is diadalmaskodhatna a gonosz a jó felett? – mondta mosolyogva Legelső Szent, majd varázsigét mormolt, és egyetlen ujjával kiszabadult a varázskendő fogságából, amely közönséges rongydarabként hullt a földre.

Felbőszült ezen Szikla Hölgy, élénk pír ült arcára, és kardját még hevesebben forgatva rontott ellenségére. Legelső Szent azonban elővette titkos fegyverét, a Kilenc Sárkányos Isteni Tüzes Buráját és a levegőbe dobta. Szikla Hölgy nem tudott kitérni előle, s máris annak belsejében találta magát. Amikor Legelső Szent a barlangja bejárata felé pillantott, észrevette, hogy Nuozha időközben elősomfordált rejtekhelyéről, hogy láthassa harcát Szikla Hölggyel, és már a Tüzes Bura után ácsingózik. Nuozha akárhogyan is rimánkodott, mestere nem adta neki, ehelyett így szólt:

– Nuozha, most már indulnod kellene! Időközben a Jáde Császár helyben hagyta a négy tenger sárkánykirályának panaszát, és már el is küldte fogdmegjeit, hogy tartóztassák le a szüleidet.

Hallván ezt, Nuozha keserves zokogásba tört ki, és rimánkodni kezdett mesterének, hogy mutasson kiutat szorult helyzetéből, hogy legalább a szüleit hogyan tudná kiszabadítani. Legelső Szent alaposan kiokosította, hogy és mint kell cselekedni, majd útjára bocsátotta. Nuozha leborulva köszönte meg mesterének segítségét, majd megnyergelvén a föld elemet visszatért a Chentang-szorosba.

Miután Nuozha távozott, Legelső Szent odalépett a Tüzes Burához, amelyben Szikla Hölgy senyvedett. Két kezével tapsolt egyet, mire a bura belsejében emésztő tűz csapott fel, és a kilenc sárkány addig ontotta tüzét, addig perzselte Szikla Hölgyet, míg az újra eredeti formájára változott: egy hatalmas, vágatlan sziklakővé.

Mindeközben, Nuozha nagy lármára és felfordulásra érkezett haza. A négy sárkánykirály, Ao Guang, Ao Shun, Ao Ming és Ao Ji egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy Nuozha így kiált rájuk:

– Hagyjátok békén a szüleimet! Mindenért vállalom a felelősséget, és tudom, hogy bűneimért az életemmel kell megfizetnem.

Azzal felragadott egy kardot, elsőnek is lemetszette bal karját, majd felvágta hasát, kiontotta beleit, kitépte csontjait, és meghalt. Yin asszony gyermeke holttestét fakoporsóba helyezte és eltemette. Nuozha testéből kiszabadult lelke azonban visszatért mesteréhez a Qianyuan-hegyre.

Ha még nem tudnátok, hogyan alakul eztán a történet, olvassátok el a következő fejezetet.

További fejezetek:

• első link

Tokaji Zsolt

Tokaji Zsolt (1971–) műfordító a klasszikus kínai nyelvű szépirodalmi, filozófiai és egyéb tárgyú klasszikus kínai nyelvű művek szakavatott tolmácsolója. Közel harminc éve, rendszeresen jelennek meg fordításai. Fordítói tevékenysége mellett a Károli Gáspár Református Egyetem kínai szakának oktatója, ahol többek között klasszikus kínai nyelvet, kínai irodalmat, filozófiát és kínai mitológiát tanít. 

#olvasskínait

A KKK BLOG-on megjelent blogbejegyzések a feltüntetett Szerzők szellemi tulajdonát képezik, eredetiségükért és tartalmukért az adott Szerző felel, és nem minden esetben tükrözik a Kortárs Kínai Könyvklub véleményét. Felhasználásuk kizárólag a Szerző és a KKK BLOG megjelölésével engedélyezett.